Hiába a botrányok, elsöprő győzelmet aratott a Fidesz támogatta polgármester a nyírcsászári időközin

Kis-Magyarország

A megítélése szerinti törvénytelenségek és a feloldhatatlan ellentétek miatt április elején a Nyírcsászáriban a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte a többségben lévő ellenzék. A helyzetet aligha mérték fel jól, mert sem az új polgármestert nem ők adják és egyetlen képviselőjelöltjük sem jutott be a testületbe.

Közel 70 százalékos eredménnyel győzött a Nyírcsászáriban július 6-án megrendezett időközi polgármester-választáson Szkibáné Teliska Éva, aki ugyan függetlenként indult, de maga mögött tudhatta a Fidesz-KDNP támogatását, s ezzel az ellenzék aspiránsát Orosz Józsefet utasította maga mögé. Szkibánénak mind a hat, míg Orosznak egyetlen képviselőjelöltje sem jutott be a testületbe. Így a független, de kormánypárti támogatású aspiránsok teljes győzelmet arattak a kis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben, ahol az elmúlt hónapok ellentétektől és vitáktól volt hangos.

Többször beszámoltunk arról, hogy a tavaly október elsején hivatalba lépett képviselő-testület élén a polgármester Szkibáné lett, akkor még Fidesz-jelöltként, de vetélytársát alig 25 vokssal előzte meg, miközben volt 43 olyan szavazó, akinek hirtelen ideiglenes lakcíme lett a településen. A héttagú képviselő-testületben viszont Szkibáné kisebbségben volt, mert őt csak két képviselő támogatta. A hivatalba lépett polgármester a régi testületet kárhoztatta több ügyben, míg a többségben lévő ellenzék kifogásolta, hogy a hozzájuk kötődő Demeter Zsuzsa képviselőt azzal próbálták zsarolni, ha nem áll melléjük, akkor kirúgják a munkahelyéről. Ez utóbb annak ellenére megtörtént, hogy az ügyben rendőrségi feljelentés született. 

Nem sokkal később a jegyzőt, Kerekes Imrét és a háziorvos egyik asszisztensét, Kovács Anitát is menesztették gyakorlatilag indok nélkül és azonnali hatállyal. Utóbb az asszisztenst annak ellenére sem vették vissza, hogy erről a Nyíregyházi Törvényszék jogerős ítéletben rendelkezett. A vélekedésük miatti sorozatos jogszabálysértések és a testületen belüli kialakult feloldhatatlan ellentétek miatt, bevárva a hivatalba lépés után törvényben előírt fél évet, a többségben lévő ellenzék, Orosz Józseffel az élén feloszlatta a testületet, abban a reményben, hogy elnyerik a polgármesteri posztot és biztos többséggel rendelkeznek majd a képviselő-testületben.

A helyzetet – sok ok miatt – nem jól mérték fel, s erről a július 6-i időközi választás eredménye hű képet mutat. Orosz József közösségi oldalán gratulált az ellenfélnek, egyben portálunknak csalódottságának adott hangot. Elmondta, nyilvánvaló hazugságokat terjesztettek róluk, így azt, hogy képviselőként segélyt osztottak maguknak. Jelezte, hogy a kormánypártok kampánygépezete százszor akkora forrással rendelkezett, mint ők, ennek jele a minden helybélit elérő telefonos kampány, s az, hogy az utolsó napokban ismeretlen fiatalok jelentek meg a településen és laptoppal a kezükben mindenhová becsengettek, mindenkivel elbeszélgettek.

 
Szkibáné Teliska Éva és csapata 
Fotó: Facebook/Szkibáné Teliska Éva

Kárhoztatta Orosz a velük társult két település, Nyírpilis és Bátorliget polgármestereit is, akik jelezték neki, nem tudnak Szkibánéval együttműködni, majd hivatalosan kiálltak mellett. „Ilyen rövid pórázon vannak a településvezetők ma Magyarországon” – hangsúlyozta portálunknak Orosz József. Ehhez hozzátette, hogy az egyetlen szavazókör ellenére a Fidesz-KDNP támogatta „függetleneknek” 17 (!) delegáltjuk volt, akik közül kettő a szavazókör kapujában állt. „Ez felért egy erődemonstrációval” – jegyezte meg erről az ellenzéki polgármesterjelölt.

Orosz József azt mondta, az eredményből kitűnik, nem számítottak a tények, az adatok, és az sem, hogy a polgármester a jogszabályok helyett sok mindent hatalmi szóval intézett el. „Győzött a hazugság, a propaganda és a karaktergyilkosság. Ennek ellenére nem bánom, hogy áprilisban feloszlattuk a testületet, mert legalább megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba. Tény, ennek most semmi eredménye sem lett” – osztotta meg a legfőbb tanulságokat Orosz József. Aki kifogásolta, hogy a vasárnapi eredményhirdetés után több elmentek a házukhoz és hosszan ott dudáltak kocsijaikkal vagy üvöltöztek. Végül a vesztes csapat vezetője azt mondta, a jogszabálysértések miatti perek még nagyon sokba fognak kerülni az önkormányzatnak, és ezután, ha bármi nehézség lesz, a faluvezetés nem mutogathat rájuk. 

Ahogy korábban, úgy most sem sikerült elérnünk Szkibáné Teliska Éva régi-új nyírcsászári polgármestert.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.