A NER csak addig tud jól működni, amíg senki nem tudja, ki mit csinál

Publicisztika

A közlekedési miniszer belelépett a csapdába, amit 15 évig sikeresen került el a NER: nyilvánosság előtt vett a nyakába felelősséget, vált ezáltal számokérhetővé. Ez akkor is veszélyes lehet, ha valaki jól végzi a munkáját, a magyar kormányban pedig kész öngyilkosság.

Miközben ezeket a sorokat írom, a Keleti pályaudvar egyik – hogy először a pozitívumokat említsem, klímás – vonatján ülök. Miskolc felé megyek, épp megindult a vonat, ami az applikáció és a kinti tábla szerint sem késik, a valóságban már eltelt negyed óra. Nem nagy idő, nincs is időhöz kötött dolgom, szóval igazán nem panaszkodhatok még akkor sem, ha azért néha eszembe jut, hogy a tömegközlekedés megfeneklése óta mennyi időt töltöttem vonatokon ahelyett, hogy ezt az időt a családommal töltöttem volna. Egyelőre nincs személyes tragédia, talán még szeretnek is a tonnányi késésem ellenére Borsod megyében is, és ugye van itt haladás, hiszen már bemondják azt is induláskor, hogy takarítják a vonatot.

Ami változás még, hogy elég sok társaságban hallom Lázár János nevét. Márpedig ha egy miniszter nevét lehet visszatérően hallani egy diszfunkcionális szolgáltatással kapcsolatban, akkor ott valamit nagyon elrontott a Fidesz.

Mondhatni, megtört a varázs.

A Fideszre nyilván sok rosszat el lehet mondani: gyűlöletkeltés, fasiszta retorika, arrogancia, korrupció, rettentő öltözködés, a falunapok kultúrájának államivá tétele, tényleg lehetne sorolni. De azért volt, amit jól csináltak: ha valaki elolvassa Tilo Schabert Boston Politics című könyvét – jellemző, hogy a vádiratnak is beillő könyvet itthon az Alapjogokért Központ jelentette meg Szánthó Miklós csodálatos előszavával és bajszával –, akkor látható, hogy a Fidesz hosszú ideig használta sikeresen receptként annak a történetét, hogyan lehet egyeduralom köré felépíteni egy egész politikai rendszert. Schabert egyik fő állítása, hogy a kívülállók számára a lehető legnehezebben átláthatóvá kell tenni a szervezeti felépítést, de lehetőleg még a benne dolgozók se tudják pontosan, hol állnak.

Ez a rendszer tizenöt éve nemcsak azt szülte, hogy egymással versengő egységek és szereplők próbálnak minél közelebb kerülni a miniszterelnökhöz, aki kedve szerint váltogatja, épp kire fordítja értékes figyelmét – 2022 után volt idő, amikor tulajdonképpen három gazdasági minisztérium pörgött párhuzamosan, de azt is elég nehéz megmondani, Orbán Balázs és Szijjártó Péter szerepében tulajdonképpen két külügyminiszterünk van-e, vagy gondolhatunk a 2010-es évek híres Lázár-Rogán rivalizálására, stb. – hanem azt is, hogy

a konkrét ügyeknek általában nincs konkrét felelőse.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.