Vesztegetés miatt emeltek vádat egy Pest megyei vezető orvos ellen
Az orvos pénzért állított ki orvosi igazolásokat, vagy vett fel embereket kórházi osztályokra.
Az orvos pénzért állított ki orvosi igazolásokat, vagy vett fel embereket kórházi osztályokra.
Tettét, a Hooligans „Lángba borítom a várost” című dala inspirálta.
Az érdi informatikus hamis halotti bizonyítványt készíttetett, csak aztán felhívta a háziorvosát.
A hangszernek egyedi gyári száma van, és mintegy ötmillió forintot ér.
Gondozóotthonba kerülhet, mert egy új pszichiátriai jelentés szerint már nem veszélyes a társadalomra.
Lev Rubinstein – az avantgárd konceptualista mozgalom egyik alapítója – rendszeresen tiltakozott a Kreml fokozódó elnyomásával szemben.
A kecskeméti férfit az egyik kép alapján szexuális erőszakkal is gyanúsítják.
A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, a pénzén sört vettek.
Az ország másik végéből érkezhetett Siófokra a tűzesetet okozó hajléktalan.
A 19 éves kőteleki nő 7 millió forinttal, ékszerrel távozott a tiszasülyi házból, tiszta bakancsban.
Technikai okokra hivatkozva tartják zárva, a bölcsészettudományi kar tanulóit nem kötelezik vizsgákra.
Egy 38 éves betörő vitte el, kábítószer hatása alatt, Szentesen.
A korrupcióval vádolt volt Békés megyei fideszes képviselő büntetőpere januárjában folytatódik.