Öt ember ellen emeltek vádat Matthew Perry halálával kapcsolatban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 16.

Mikrofilm

Anyagi hasznot húztak a színész függőségéből.

Az ügyészség öt ember, köztük orvosok ellen emelt vádat Matthew Perry színész tavalyi halálával összefüggésben csütörtökön Kaliforniában.

A vád alá helyezett emberek között van a színész állandó asszisztense is, aki 2023. október 28-án otthonának fürdőszobájában megtalálta Matthew Parry holttestét.

Az orvosi vizsgálat ketamin-túladagolást állapított meg a halál okaként. Martin Estrada szövetségi ügyész közölte, hogy a megvádolt öt ember anyagi hasznot húzott a színész függőséggel való küzdelméből, azt saját gazdagosásuk elősegítésére használták fel, miközben tisztában voltak azzal, hogy helytelenül cselekszenek. A vádirat szerint az érintettek tisztában voltak azzal, hogy a tőlük származó gyógyszer túladagolása okozta a halált, ezért megpróbálták érintettségüket eltitkolni.

Az is elhangzott, hogy a nyomozás megállapítása szerint az öt ember között vád alá került két orvos nagy mennyiségű ketaminnal látták el Matthew Perryt, szöveges üzeneteikben pedig egymás között arról egyeztettek, hogy páciensük mekkora összeget volna hajlandó fizetni a depresszió kezelésére is használt nyugtatóért. A nyomozás szerint a színész azután kereste fel a két orvost, hogy saját kezelőorvosa visszautasította az általa igényelt mennyiségű ketamin felírását.

A szövetségi kábítószernyomozó hatóság vezetője korábban arról számolt be, hogy Matthew Perry egy alkalommal 2000 dollárt fizetett ki egy adag antidepresszánsért, aminek orvosi rendelvényre hivatalosan 12 dollár az ára. A vádlottak között van Kenneth Iwamasa, aki a színész bentlakó asszisztense volt, és aki nagy mennyiségű ketamin injekciót adott be neki. Iwamasa bűnösnek mondta magát a felhozott vádpontokban.

Az öt vád alá helyezett emberből a hatóságok kettőt letartóztattak.

A nyomozás során felvett tanúvallomásokból kiderült, hogy halála előtti másfél hétben a színész ketamin infúziós kezelést kapott, az orvosszakértő szerint ugyanakkor ez sem magyarázza meg a vérében talált mennyiséget. A boncolási jegyzőkönyv Matthew Perry halálát balesetnek minősítette, és annak elsődleges okozójaként a ketamint nevezte meg, amihez egyéb tényezők is hozzájárultak, és szerepet játszott benne a fulladás is.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk