Megtagadta a vallomást a 19 éves lány, aki négy embert megkéselt Mosonmagyaróváron

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 26.

Bűn

Az ügyészség indítványozta a letartóztatását. 

Nem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során az a 19 éves lány, akit azzal gyanúsítanak, hogy pár nappal ezelőtt négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron – tudta meg a 24.hu.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lap megkeresésére azt mondta: több ember ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsított fiatal nő megtagadta a vallomást. Sticz Tamás, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pedig azt a tájékoztatást adta, hogy az ügyészség indítványozza a lány letartóztatását.

A fiatal lány egy veszekedés után késelte meg szombat délután apját és nagyanyját. Ezt követően a belváros felé vette az irányt, és megszúrt egy vele szemben jövő férfit. Egy trafikba is bement, ahová egy 60 év körüli férfi is érkezett, akit szintén megszúrt. Ezt követően egy mási trafikba is berohant, az eladónak sikerül rázárnia az ajtót és rendőrt hívott: a TEK emberei fogták el is vitték be a rendőrségre. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Politikai vagy más okokból zártak ki romákat az anarcsi közmunkaprogramból?

  • Cservenyák Katalin

Kizártak a további közfoglalkoztatásból hat cigány lakost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson. A képviselő-testület erről zárt ülésen szavazott múlt pénteken. A március 1-jén indult új programban az érintettek már nem vehetnek részt. Azt mondják, panasz nem volt a munkájukra, ezért úgy vélik, azért döntött így a héttagú testület többsége, mert a romák a jelenlegi polgármester kampányát segítették 2024-ben. Mások szerint a munkamorállal volt baj.