Máig megoldatlan Szathmáry Nikolett eltűnése és halála

Bűn

Huszonhárom éve tűnt el Gyulán a hétéves Szathmáry Nikolett. Maradványait később megtalálták, gyilkosát soha. Az óriási erőkkel indult rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre. Egy lehetséges elkövető személye felmerült, de bizonyíték nem volt a tettére.

„Nekem mindig 7 éves marad Niki. Vidám, nyitott, érdeklődő gyerek volt. Tudom, hogy azóta eltelt 23 év, és most 30 éves lenne. De soha nem gondolkodtam és soha nem képzeltem el őt felnőttként. Nekem mindig megmarad annak, aki akkor, 1998 januárjában volt” – mondta a Narancs.hu-nak Niki anyukája, Iszály-Szilágyi Edit. 

Az első osztályos Szathmáry Niki néptáncóráról indult haza a gyulai belvárosban lévő művelődési házból 1998. január 14-én délután 4 óra előtt. A foglalkozás tíz perccel hamarabb ért véget, így a szokásoktól eltérően Niki egyedül ment a törökzugi lakótelepen lévő otthonuk felé. Ám ilyen esetekre édesanyja a lelkére kötötte, pontosan milyen útvonalon közlekedjen. Az út nagyobb részét egyedül tette meg a kislány, majd a lakótelep ABC-je előtt összetalálkozott doktornénijével. Még röviden beszélgettek is egymással, aztán elváltak.

A délutáni időpontban viszonylag nagy forgalom volt a környéken, a törökzugi lakótelep város felőli részén, ahol egy nagyobb élelmiszerbolt mellett óvoda és iskola is található. Niki anyukája az egyik helyi kiállítóteremben dolgozott takarítóként, de először nem gondolt rosszra, amikor a szokott időben még nem volt otthon a lánya. Gyakran előfordult, hogy Niki felment játszani egy osztálytársához vagy barátnőjéhez. (Közel negyed évszázaddal ezelőtt a gyereknek nem volt mobiltelefonja.) Talán a nagyobb forgalom lehetett az oka, hogy a legaprólékosabb rendőri kutatás és nyomozás ellenére nem akadt egyetlen szemtanú, aki ezt követően látta volna a gyereket. Este 9 óráig a család és a barátok keresték Nikit, ezt követően értesítették a rendőrséget.

 
Szathmáry Nikolett édesanyja, Iszály-Szilágyi Edit az emlékhelynél, ahol a kislány maradványait megtalálták
Fotó: A szerző felvétele/Bod Tamás

Nyomozás eredmény nélkül

Az ország addigi egyik legnagyobb és legkiterjedtebb rendőri akciója keretében Békés megye településeiről és az ország más részeiből rendőrök százait vezényelték Gyulára, köztük speciális, kutyás keresőegységeket. Helikopterek pásztázták a környéket, de mindhiába. Emberek sokaságát kérdezték meg és hallgatták ki, de érdemleges nyom, amin el lehetett volna indulni, nem akadt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, hírek és rémhírek keltek szárnyra arról, hogy Niki eltűnése a szervkereskedelemhez köthető. Ám semmi sem utalt erre. Ráadásul Gyula Romániával határos város, és Szerbia sincs innen messze. Többen azt találgatták, hogy Niki eltűnéséért helyi, vagy egy városba érkezett idegen elkövető lehet a felelős. Közben nemzetközi körözést is kiadtak, és

Niki felkerült az Interpolnak arra a listájára, amelyen eltűnt gyerekeket keresnek világszerte.

Három évvel később, 2001 februárjában Gyula külterületén, egy belvízelvezető csatorna mellett nádvágó munkások egy műanyag tápos zsákot találtak. Értesítették a rendőrséget. Amit a nyomozók sejtettek, azt a DNS-vizsgálatok hosszú hónapok múlva igazolták. Niki földi maradványait találták meg. A holttest hosszabb ideig víz alatt lehetett, állapították meg igazságügyi orvosszakértők. A rendőrség szerint a hullakeresésre is kiképzett kutyák ezért „nem jeleztek be” korábban, amikor ezt a területet átfésülték. Lágy rész nem maradt a holttesten, csak a csontváz került elő. Valamint Niki ruházata, nagyon hiányosan.

Emlékhely a csatorna partján

„Sem az iskolatáskája, sem a kabátja, sem a nadrágja, sem a bugyija nem került elő máig. A blúzát és a zokniját találták meg a sértetlen csontváza mellett” – idézte fel a részleteket lapunknak az édesanya. „Nem érzem, hol van Niki. Nem álmodok róla, bár minden egyes nap újra és újra gondolom a történteket. Nem csak most, amikor az eltűnésének az évfordulója van” – mondta Iszály-Szilágyi Edit. A csatorna mellett azóta emlékhelyet alakítottak ki.

Niki édesanyja elmondta, a 2001 nyarán megtartott temetés előtt nem akarta megnézni a kislány földi maradványait, amit azóta már bán, de akkor ehhez nem volt lelkiereje. Az élet nem mért könnyű sorsot Iszály-Szilágyi Editre: első lánya héthónaposan halt meg, Niki pedig hétévesen. Két fia és egy unokája van.

 
Az édesanya Niki sírjánál a gyulai temetőben
Fotó: A szerző felvétele/Bod Tamás

A „lehetséges” tettes meghalt

„A nyomozóknak volt és van gyanúja a lehetséges elkövetőre vonatkozóan, de nem volt olyan bizonyíték, amely egy büntetőügyben a gyanúsítást megalapozta volna” – mondta a Narancs.hu-nak egy, az ügyre jól rálátó, de neve mellőzését kérő rendőrtiszt. Egy olyan férfi került képbe, aki bizonyítottan összesen három ember megölésért felelős – Nikin kívül. Az első gyilkosságot Sarkadon követte el: egy kocsmai nézeteltérés után szúrta le az áldozatát, akit utóbb a nádasba húzott, és ott rejtett el. (Ez hasonlóságot mutat Szathmáry Nikolett ügyével.) A másik esetben egy brutális kettős gyilkosságról van szó, amely Gyula egy kültelki városrészén, Sándorhegyen történt. Az áldozat egy idős házaspár volt.

A sarkadi gyilkosság után a férfi szabadlábon volt, Gyulán élt; akkor is, amikor Niki eltűnt. A második gyilkosság után életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1998 elején, a kislány eltűnésekor alig 2 kilométerre lakott attól a helytől, ahol Niki földi maradványai előkerültek. A nyomozók a börtönben ülő elítéltet többször megpróbálták "puhítani", rendszeresen kihallgatták.

Megoldatlan marad?

A lapunknak nyilatkozó rendőr elmesélte, mit mondott nekik több alkalommal is a férfi: „Tudom, miért jönnek, tudom, mit szeretnének hallani,

de azt soha nem fogom bevallani, mert akkor a rabtársaim szétszednek és kinyírnak.

Még élni akarok.” Ebben minden bizonnyal igaza volt. Ugyanis a sajátos és igen kemény börtöntörvények szerint a gyerekgyilkosság bent is teljességgel megbocsáthatatlan. A férfi később, büntetése letöltése alatt meghalt a börtönben.

„Ez az ügy Békés megye, de talán az egész ország legrejtélyesebb, legismertebb megoldatlan bűnténye” – mondta rendőri forrásunk. Hozzátette, soha nem évül el, a jelenleg „döglött aktát” bármikor újra lehet nyitni, ha olyan információ jut el a bűnüldözőkhöz. Bár informátorunk úgy gondolja, hogy a börtönben már évekkel ezelőtt meghalt férfi lehetett Niki gyilkosa, de nem zár ki más forgatókönyvet sem. „Soha ne mondd, hogy soha, mert csodák lehetnek, és tényleg átfordulhat az ügy a holtponton. Igaz, az idő előrehaladtával erre egyre kisebb a remény” – jegyezte meg. 

Till Tamás eltűnése

Arra is emlékeztetett rendőrségi forrásunk, hogy Niki eltűnése után jó két évvel hasonló eset történt Baján, bár annak korántsem volt olyan nagy visszhangja. 2000-ben a 11 éves Till Tamásnak veszett nyoma. Otthonából a nem messze lévő vadasparkba ment biciklivel, mert úgy hallotta, született egy kiscsikó, s azt szerette volna megnézni. Apjától búcsúzott el, édesanyja akkor nem volt otthon. Többé nem látta senki. 

Évek múlva találták meg megrongálódott biciklijét, de Tamás máig nem került elő. A gyulai és a bajai eset között többen összefüggést véltek felfedezni, ám ezt máig nem sikerült semmivel bizonyítani.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.