Deutsch: Nem a Néppárt dönt arról, hogy hol folytatja a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2020. január 4.

Fekete Lyuk

Hát, persze.

A jelenleg ismert forgatókönyvek szerint akár márciusig is elhúzódhat a Fidesz európai néppárti tagságának kérdése, Deutsch Tamás, a párt egyik alapítója és EP-delegációjának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta:  egyelőre nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy a néppárti vizsgálóbizottság jelentése elkészült volna. „Nekünk bármelyik időpont jó. A lényeg, hogy minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek” – fogalmazott a politikus a lapnak.

„Nem a Fideszről fognak dönteni, hanem magának a kormánypártnak a döntése lesz, hogy melyik európai pártcsaládban képzeli el a jövőjét” – kommentálta Deutsch Tamás azt a sajtóértesülést, miszerint már Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének asztalán fekszik a néppárti jelentés a Fideszről. Hozzátette: a Fidesznek egyelőre nincs hivatalos tudomása a jelentés elkészültéről, de ha igaz a sajtóértesülés, annak nagyon örülnek.

A lap kérdésére megerősítette, hogy a Fidesz részéről az ügyben kijelölt grémium – Novák Katalin államtitkár, Varga Judit miniszter és Szájer József európai parlamenti képviselő – hamarosan szintén elkészíti az összegzését.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke tavaly március 20-án jelentette be Brüsszelben, hogy a kormánypárt egyoldalúan felfüggeszti a pártcsaládban gyakorolt jogait mindaddig, amíg a vizsgálóbizottságok munkája tart – idézte fel a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a kormányfő nyilvánosan legutóbb tavaly ősszel szólalt meg a kérdésben, és akkor úgy fogalmazott: amennyiben a pártcsalád visszatér kereszténydemokrata gyökereihez, a Fidesz talán a pártcsalád berkein belül folytatja. (MTI)

Megjegyzés: ez "a Fidesz egyoldalúan felfüggesztette a pártcsaládban gyakorolt jogait, addig, amíg..."-féle duma jól hangzó félrevezetés; valójában a Néppártban meghatározó német CDU – különféle politikai alkuk nyomán – nyomására született ez az enyhe opció (az "önfelfüggesztésről" a frakció egésze szavazott). 13 tagpárt ugyanis a Fidesz kizárását, míg a frakció többsége kíméletes esetben is Orbánék tagságának azonnali fölfüggesztését javasolta. Az "önkéntességről" szóló apró módosítás a magyar kormánypárt hiúságának kielégítése végett került bele a szövegbe az utolsó pillanatban – elvégre Európa erős emberét sehonnan nem lehet csak úgy kizárni, ez ellentmond a természet törvényeinek, ugye.

Orbán fontolgatja a Néppártból való kilépést a Politico szerint

Nem kizárt, hogy a fideszesek átülnek egy másik képviselőcsoportba. Tegnapi hír, hogy elkészült a néppárti bölcsek jelentése a Fideszről, ami már a pártelnök, Donald Tusk előtt van. G.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.