Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos lényegében a fiatalokat hibáztatja a Föld állapotáért

  • narancs.hu
  • 2020. január 4.

Fekete Lyuk

Ez is egy álláspont.

Szerencsére Ferencz Orsolyának van elképzelése a klímaváltozással kapcsolatban, nem úgy, mint Schmidt Máriának, aki „még a szavakat sem érti”. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint a „boomer-generációt (tehát a 1946 - 64 között született személyek csoportját – a szerk.) divatos hibáztatni”. Kijelentette: „egy olyan generáció hibáztatja őket azzal, amilyen állapotban a Föld most van, akik egyébként a legnagyobb fogyasztók” – szemlézte a 444.hu az M1 műsorát.

 

Hozzátette, „az a generáció, amelyik fennen szereti hangoztatni az ő környezetbarát ideológiáját, az a generáció egy nagy részében a probléma mélységét tekintve is tájékozatlan”. Szerinte a fiatalok egy része „magát a problémát sem érti.”

„Gondoljunk bele, hogy mennyire szeretik a technikát használni, akár a zsebükben lapuló okostelefont. (..) De nem gondolnak bele, hogy egy ilyen elektronikai eszköz milyen környezetszennyező lábnyomot hagy maga után és mikor félévente, pusztán divatból lecserélik, mert a generációban ez illik, milyen környezeti terhelést jelent” – magyarázta.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.