600 millió forintot utalt a zimbabwei kormány egy magyar bankszámlára

  • narancs.hu
  • 2020. június 15.

Gazdaság

Pénzmosás állhat a háttérben.

Az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei kormányzat – állítja egy helyi lap cikke alapján a G7.hu. A ZimLive be is mutatja az erről szóló levelet, amelyet az Interpol budapesti irodája küldött el a hararei irodába április végén.

A cikk szerint a zimbabwei kormányzat a koronavírus-járványt kihasználva túlárazva szerez be teszteket és védőfelszereléseket olyan cégekkel szerződve, amelyek a zimbabwei elnökhöz, Emmerson Mnangagwához köthetők. Az egyik ilyen egy svájci bejegyzésű cég, amelyet az Interpol levele alapján egy albán születésű férfi alapított még 2017-ben. A férfi megszerezte az olasz állampolgárságot, decemberben pedig svájci cégének két bankszámlát nyitott meg Magyarországon, a Magnet Banknál.

Március elején a svájci cég alapított egy magyar leánycéget is, majd két héttel később a zimbabwei pénzügyi és gazdasági minisztérium 2 millió dollárt (616 millió forintot) utalt át a magyar számlaszámra. Az Interpol levele alapján a Magnetnek gyanús lett az utalás, mivel korábban semmilyen pénzmozgás nem volt a számlán

A levélben az is szerepel, hogy a NAV-tól értesültek a pénzmosásgyanús esetről. A NAV annyit írt a G7 megkeresésére, hogy folyamatban lévő ügyről nem hozhatnak nyilvánosságra részleteket.

Figyelmébe ajánljuk

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.