Gattyán György megelőzte Mészáros Lőrincet a leggazdagabbak listáján

  • narancs.hu
  • 2020. június 12.

Gazdaság

Szokás szerint az első helyet Csányi Sándor tartja 310 milliárddal, de odafért Tiborcz István, Spéder Zoltán, Simicska Lajos vagy épp Schmidt Mária is.

Idén 19. alkalommal megjelent A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány, mely számításai szerint a koronavírussal együtt fellépő válság szele eddig épphogy csak megcsapta a magyar gazdagokat – írja az Index. A listán szereplők összvagyona ugyanis 4568,1 milliárd forintra csökkent, ami 64,9 milliárddal kevesebb, mint az előző évben.

Bár szokás szerint az első helyet Csányi Sándor tartja 310 milliárddal, idén a legnagyobb meglepetésre Gattyán György a 280 milliárdra becsült vagyonával leszorította a második helyről Mészáros Lőrincet, akinek 270 milliárdot tudhat magáénak.

A lap szerint Mészáros visszaesésének az lehet az oka, hogy cégcsoportja egyes részeit, így például a Hunguest láncot is padlóra küldte a járvány. Így eshetette meg, hogy tavalyi vagyona 296 milliárd forintos vagyona 270 milliárdra zsugorodott.

A listán egyebek mellett a Mészáros Lőrinc köreihez köthető Szíjj László 120 milliárddal a hetedik helyet foglalja el, míg a 4iG-s Jászai Gellért 20 milliárddal pedig a hatvanötödik lett.

Tiborcz István 35,8 milliárdos vagyonával a 32. leggazdagabb, Spéder Zoltán pedig 28 milliárdos vagyonával a negyvennyolcadik.

Simicska Lajos ezúttal a 49. helyre fért oda.

Schmidt Máriának és családjának 59 milliárdra teszik a vagyonát, ami a 21. helyre volt elég.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.