Gazdaság
140 milliárdos hitelprogramot hirdetett a kormány
A kis- és középvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek támogatást.
Tavaly májushoz képest több mint 8 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára
A sertéshús ára majdnem 21 százalékkal drágább az egy évvel ezelőttihez képest.
A második világháború óta nem látott globális gazdasági visszaesés jöhet
A Világbank szerint az idén 5,2 százalékos lesz a csökkenés.
Több mint egymilliárd forint bírságot szabott ki a rendőrség a járványügyi szabályok megszegőire
Két hónap alatt 30 ezer ember kapott bírságot.
A fideszes vezetésű Debrecen is bértámogatást kér több száz közlekedési dolgozójának
A vírus okozta gazdasági károk politikai oldaltól függetlenül sújtják az ellenzéki és kormányzati irányítású önkormányzatokat. Szegeden a közlekedési vállalat dolgozói felének, Debrecenben kétharmaduknak igényelnek állami bértámogatást. Annyi különbséggel, hogy Szegeden megállapodást kötöttek a szakszervezetekkel, Debrecenben pedig egyoldalúan bejelentették.
Mészárosék mégsem pályáznak az E.On-ra
A koronavírus-járvány keresztül húzta a számításaikat.
Az adószabályokkal teheti tönkre a kormány az önkormányzatokat
A jövő évi költségvetés tetemes pénzeket von el az önkormányzatoktól, de a legfájóbb az adószabályok átírása.
Mészáros Lőrinc az ország legnagyobb munkaadója
Nála több embernek a Magyar Posta ad munkát, a Volánbusznál és a MÁV-nál is kevesebben dolgoznak.
Mészáros 12 milliárd forint osztalékot vesz ki a Mészáros és Mészáros Kft-ből
Mészáros cégének beszámolójából ki lehet olvasni, milyen fejlesztésekre készül a kormány.
Egyre nő a munkanélküliek száma Magyarországon
Mi lesz azzal a 428 ezer emberrel, akinek nincs állása?
Újabb milliárdokat szórt ki a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból sportra és hadseregre
Az űrtevékenység támogatására is jutott belőle.