Miközben a magyar kormány a gyermekvédelemre hivatkozva megpróbálta ellehetetleníteni a harmincadik Pride-felvonulást, majd a friss rendőrségi közlemény szerint a tiltás ellenére mégsem bírságolják meg a résztvevőket, a Tisza Párt hétfőn megtartotta első gyermekvédelmi konferenciáját Budapesten. A rendezvényt, amely Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakpolitikusának koordinálása mellett zajlott le, nagy médiaérdeklődés övezte.
Az olaszországi nyaralásából visszatérő Magyar Péter nyitóbeszédében azt mondta, szülőként az egyik legszebb élmény, amikor szemlélheti a gyerekeit, ahogy belefeledkeznek a játékba, a nevelést pedig nem lehet másképpen, csak száz százalékos odaadással, figyelemmel művelni. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy egy gyermeknek valódi gyerekkora legyen, és ne nőjön fel idő előtt, rengeteg mindennek kell jól működnie: megfelelő társadalomra, gazdaságra, szociális intézményekre, közszolgáltatásokra, és nem utolsó sorban a legszűkebb környezetre, a családra van szükség. Állítása szerint a Tisza ilyen Magyarországot épít.
Mint folytatta, egy ország ereje abban mutatkozik meg, hogy hogyan bánik a leginkább kiszolgáltatotabbakkal, a gyengékkel, a nehezebb sorsú honfitársakkal. A változás elkezdéséhez nem kellenek milliárdok, elég jó példát mutatni, tisztességesnek lenni, a konfliktusokat megbeszélés útján kezelni, tanulni a saját hibákból.
Átterelte a szót a kormányra: szerinte tűrhetetlen, hogy a gyerekek háborús plakátokkal elborított utcákon járnak óvodába, iskolába. Csökken a gyermek háziorvosok száma, a településeink több, mint felében, nincs ellátás. 28 éve a gyermekvédelmi rendszer tűzoltásra rendelkezett be, az intézményeket, szakemberállományt nem fejlesztették. A legfőbb közjogi méltóság pedig gyermekmegrontók megsegítésére kapható – utalt ezzel a Novák Katalin és a volt felesége, Varga Judit lemondásával járó kegyelmi ügyre.
A gyermek nem jogszabály, paragrafus, adat, hanem dicséretre, biztonságra, figyelemre vágyó lény – fogalmazott. A kormány egy kisvárosnyi gyerekről mond le, nem akarja őket megóvni a szerhasználó, abuzív szülőktől, a mélyszegénységtől. Konkrét intézkedéseket is megfogalmazott: mint állította,
- a Tisza-kormány 25 százalékkal megemelné a gyermekvédelmi ellátásban dolgozók fizetését,
- plusz 20 százalék működési forrást biztosítana,
- elvégezné a szükséges intézményi felújításokat,
- a gyermekvédelmi költségvetést felülről nyitva hagynák,
- továbbá nyilvánosságra hoznák a kegyelmi ügy adatait.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!