"Csak és kizárólag úgy tudunk segíteni az egészségügynek, úgy tudunk segíteni az országnak és úgy tudunk segíteni egymásnak, saját magunknak is, hogyha otthon maradunk."
Horvátország és Szlovénia is szigorít a kijárási tilalom szabályain. A cseh hatóságok pedig mostantól szigorúbban fogják ellenőrizni a koronavírus-járvány terjedése elleni intézkedések betartását, ahol már a száj és az orr eltakarása is kötelező a köztereken.
A járvány eredeti gócpontjának számító Vuhan városban is lehetővé tették a hatóságok az élelmiszereket és mindennapi használati cikkeket árusító boltok kinyitását délelőtt 9 és este 6 óra között azokban a városrészekben, ahol nincs fertőzött lakos.
Heten gyógyultak fel eddig a betegségből Magyarországon, a börtönökben jobb maszkokat fognak gyártani. Pénteken már csak virtuális sajtótájékoztatót volt hajlandó tartani az OT, és persze érdemi válaszokat még úgy sem adtak, hogy a kérdéseket mailben kellett feltenni.
Li Ven-liang a közép-kínai Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott, kollégáit figyelmeztette a vírus veszélyeire, védőfelszerelés viselésére szólította fel őket. Ezt követően állították elő a rendőrök, miszerint "hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet".