Egy dolog virágzik a diktatúra mellett Oroszországban: a szexipar

Külpol

A pornó gyártása elvileg illegális, ehhez képest egyes szereplők tévéműsorokban, sorozatokban is feltűnnek. Némely szexoldalak élnek és virulnak, az ukrajnai háborús övezetben pedig egyre több nő vállal szexmunkát. Mindez egy olyan országban, amely a „hagyományos életmód” védelmére esküdött fel.

Oroszország belső ügyeiről egyre kevesebbet tudni; a Vlagyimir Putyin által nehézsúlyú diktatúrává tett ország magáról főleg azt kommunikálja, hogy öles léptekkel tér vissza a mindenféle földi élvezetet sátáni ármánynak tartó radikális konzervativizmusba. Idén a „gyermektelen ideológiát” terjesztő filmeket tiltották be, ami a gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy olyan filmeket tilthat be az állam, amilyeneket csak akar. A hasonló népnevelő célzatú törvények a maguk fasisztoid hangvételében arra a nyilvánvaló tényre reagálnak, hogy egyre kevesebb orosz gyerek születik. Így volt ez már a háború előtt is, az elfogyástól való félelem sok elemző szerint az egyik mozgatórúgója volt Ukrajna megtámadásának – több orosz, vagy legalábbis annak nevelt állampolgár, tehát több gyerek. És bár az orosz fiatalok tízezreinek életét követelő háború egyre nehezebben hozható összhangba a népesség gyarapodása iránti vággyal, a „hagyományos életmód” védelme jelenleg a putyinizmus alapvetése. Az persze, hogy a titokban elvált, a legutóbbi hírek szerint egy balettáncossal kavaró orosz elnök életmódja nagyjából annyira közvetít klasszikus családi értékeket, mint a harmadik feleségét fogyasztó Rogán Antalé, épp úgy nem zavarja össze a központi üzenetet, mint a szomorú társadalmi valóság: miközben családi értékek és gyermekvédelem címén rombolnak le minden empátiát a saját országukban, az ország egy része annyira rosszul él, hogy a szexiparba kényszerül.

Abba a szexiparba, aminek az állam a létezését is tagadja, miközben fel is használja azt.

Az Európai Unión kívüli Európának az 1990-es évek óta Oroszország és Ukrajna a két szexipari központja. Nyilván nem véletlenül: a Szovejtunió bedőlése utáni életszínvonal magától értetődően hozta ezt a „kitörési lehetőséget” sokaknál. Röviden: sok nagyon szép nő került bele a vadkapitalista pornóipar – és a velejáró melléküzletek – látókörébe, akik nem túl sok pénzért kis túlzással bármit bevállalnak. A világ legnagyobb pornóoldala, a Pornhub szerint a „russian porn” kifejezés évről évre az egyik legnépszerűbb keresőszó.

Mindeközben a pornó körül elég visszás jogi helyzet alakult ki: a jelenlegi törvények szerint a pornó nézése és tárolása legális, de az előállítása és terjesztése már nem az. Ez azt jelenti, hogy az országban működnek pornóoldalak, vannak ismert pornósztárok, figyeli az ipar szereplőit az országos média is, de valahogy hivatalosan senki nem csinál pornófilmeket, és még az érintettek sem beszélnek pornóról. A koronavírus-járvány alatt sokak bevételi forrásává vált az Onlyfans és a Pornhub is, aminek köszönhetően világszerte ismert nevekké váltak az olyan nevek, mint Eva Elfie, Luxury Girl vagy Jia Lissa. Ők már olyan ismertek lettek, hogy podcastok és talkshow-k vendégei, tévésorozatokban tűnnek fel, viszont nem pornósnak, hanem influenszernek nevezik őket. Amikor néha a rajongók megkérdezik tőlük, végül is hogy csinálják ezt, annyit válaszolnak, hogy külföldre járnak forgatni. Érdekesség, hogy a 2016 óta szigorodó törvények miatt főleg az ebben a tekintetben is sokkal liberálisabb Ukrajnába jártak át, ez a lehetőség a háború 2022-es kitörésével értelemszerűen megszűnt.

Ahogy az összes szándékosan úgy megalkotott törvénynél, itt is lehetőséget adott magának a hatalom a ködös hátterű egyéni mérlegelésre: tulajdonképpen sehol nincs ugyanis konkretizálva, mit értenek az oroszok pornográfia alatt. Ez a finom hiány tökéletes lehetőséget ad arra, hogy váratlanul használják fel: Andrej Borovikovot, Alekszej Navalnij arhangelszki központjának korábbi koordinátorát például 2 és fél év börtönbüntetésre ítélték, amiért újra közzétette a német Rammstein Pussy című dalának videoklipjét a VKontaktén. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.