Orbán a rádióban: Mindenből van elég

  • narancs.hu
  • 2020. március 20.

Katasztrófa

Csak azért vesznek többet, mert nagyobb járványra készülnek - fejtegette.

Péntek reggeli rádióinterjújában is a koronavírus-járványról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt mondta, valószínűleg be fog lépni az ország a tömeges megbetegedések időszakába.

Péntekre 85-re emelkedett az igazolt koronavírusos betegek száma, közülük hatan súlyos állapotban vannak.

Azt mondta, lassítani lehet csak a folyamatot, hogy az egészségügyi ellátórendszer képes legyen befogadni a súlyos eseteket.

Orbán a védekezéshez szükséges eszközökről kijelentette, hogy "mindenből van elég", de mivel nagyobb járványra készülnek, ezért többet kell vásárolni az eszközökből, mint amennyi az adott pillanatban szükséges.

"A kollektív védekezést megszerveztük. (...) Ma egy védekezésre berendezett állapotban lévő közösség a magyarok közössége" - fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve: "van egy rendes katonai tervünk a védekezésre, felállt az ország a védekezés logikája szerint" - mondta.

A gazdasági akciótervvel kapcsolatban úgy fogalmazott, újabb intézkedésekre lesz szükség. “Most a cél az, hogy a lehető legkevesebben essenek ki a munka világából, aki pedig kiesett, minél hamarabb visszatérjen.” Azt ígérte, hogy további lépéseket is akarnak tenni.

Orbán azt is mondta, nem kizárt, hogy komoly eredményeket fognak elérni a magyar kutatók is a vakcina fejlesztésében.

Beszélt arról is, hogy az idősek nehezen értik meg, hogy ne menjenek sehová, de ezt el kell fogadniuk, illetv azt mondta, hogy a fiatalok közül azok vannak kitéve a veszélynek, akik "immunhiányos állapotban vannak". “Ilyenekből nincs sok, de vannak" - fejtegette.

Nyugtassa magát Naranccsal a keserű otthonlét idején!

Továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk! Járjunk együtt a dolgok végére! Kedves olvasóink, vészhelyzet van, s ilyenkor mindennél fontosabb a tisztánlátás. Ezért jó szívvel javasoljuk, hogy továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.