Egyre kevesebb érdemi információt ad ki a stúdióba bújt operatív törzs

  • narancs.hu
  • 2020. március 20.

Katasztrófa

Heten gyógyultak fel eddig a betegségből Magyarországon, a börtönökben jobb maszkokat fognak gyártani. Pénteken már csak virtuális sajtótájékoztatót volt hajlandó tartani az OT, és persze érdemi válaszokat még úgy sem adtak, hogy a kérdéseket mailben kellett feltenni.

Először tartott újságírók nélkül sajtótájékoztatót az operatív törzs. A tájékoztató ismét mindössze alig félórás volt, és alig érintett néhány témát, miután az újságíróknak a kérdéseket e-mailben kellett elküldeni a sajtótájékoztató előtt, ezeket Gál Kristóf elvileg összesítve, valójában egyet-egyet kiválogatva tette fel a résztvevőknek. (A tájékoztatót egy stúdióból közvetítették.)

Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, 85-re emelkedett a betegek száma, ami 12 fős többletet jelent, és két új elhunyt is van, egy 68 éves és egy 74 éves férfi, akik más krónikus betegségben is szenvedtek, ezért a kockázati csoportba tartoztak a betegség kapcsán.

Hozzátette,

heten már gyógyultan távoztak az egészségügyi intézményekből, közülük ketten magyarok, öten irániak.

Arról, hogy a hatóságok nem teszik közzé a területi adatokat a megbetegedésekről Müller Cecília csak annyit mondott, hogy az adatok a rendelkezésükre állnak, a járványügyi kutatásokhoz is használják ezeket. Hozzátette, annyit elmondhat, hogy az ország minden területéről van már beteg, a tömeges megbetegedések küszöbén áll jelenleg az ország. Arra nem tért ki, hogy ha megvannak az adatok, miért titkolják, illetve hogy mikor jön el az a pont, amikor közzéteszik, a kérdés ugyanis erre irányult.

A tisztifőorvos ismételten hangsúlyozottan kérte, hogy a 65 éven felettiek, és a fiatalabb immunhiányos betegek maradjanak otthon, mert az ő esetükben súlyosabb a betegség lezajlása, mint az egészséges fiataloknál.

Hozzátette, bár az egészséges fiatalok esetében 80 százalékban tünetmentes a betegség, vagy enyhébb tünetekkel zajlik le, ők is hordozók lehetnek, ezért ők is maradjanak inkább otthon. "Mivel világjárvány van, ezért soha nem tudhatjuk, hogy ki hordozza a betegséget" - mondta. Hangsúlyozta, hogy most mindenki tehet valamit azért, hogy ne fokozódjon tömegessé a járvány.

Sokan szegik meg a karantént

Lakatos Tibor rendőr ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerint egyre többen szegik meg a hatósági karantént: 3506 ember van jelenleg hatósági karanténban, több mint 13 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 69 esetben szabálytalanságokat is megállapítottak, 58 esetben szabálysértés miatt feljelentést is tettek a karantén megszegése miatt. Néhány üzletet is megbírságoltak, mert nem tartották be a zárvatartási szabályokat.

Operatív Törzs

Operatív Törzs

 

 

Müller Cecília kérdésre elmondta, a hatósági házi karantén akkor áll fenn, ha volt kontaktus fertőzött személlyel és el is rendelik hatóságilag az otthonmaradást. Az önkéntes karantén ellenben egy jogkövető és felelősségteljes magatartás, ha valaki külföldről jön, akkor külön ajánott ez.

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e karanténszállók, Lakatos azt mondta, ezeket "elhelyezési tartalék objektumoknak" hívják, és többségében használaton kívüli rendőrségi objektumok, amelyek modernek, és amelyekben elkülönítve lehet elhelyezni a gyanús betegeket. A rendőrségi objektumokon kívül használaton kívüli üdülőket, egyéb szociális intézményeket kezdtek el felkészíteni erre.

Mi van a szájmaszkokkal?

A szájmaszkok kérdéséről Müller Cecília azt mondta, egészséges embereknek nem kell ilyet hordania, FFP3-as szintű maszkokra akkor van szüksége az egészségügyi dolgozóknak, ha koronavírusos beteget látnak el. Azt mondta, "folyamatos a gyártás, az alapanyagok beérkeztek és érkeznek napról napra".

Lakatos hozzátette, szombaton is érkeznek alapanyagok sebészi és egyéb maszkokhoz, a büntetés-végrehajtási intézeteket pedig elkezdték felkészíteni a magasabb védelmi szintű maszkok gyártására.

42-en várakoznak Ferihegyen

Lakatos azt mondta, nincs nagy fennakadás a határátlépőknél, bár a teherforgalom előtt megnyitott határátkelők között némelyiknél több órás a várakozási idő. Azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy az itt veszteglő, kilépésre várakozó kamionosok segítséget kapjanak, vizet osztanak nekik.

Beszélt arról is, hogy a ferihegyi reptéren jelenleg 42 fő várakozik arra, hogy vagy elutazzanak, vagy hogy belépjenek az ország területére egyedi engedéllyel. Azt mondta, ágyat, élelmet, takarót, wi-fit biztosítanak számukra, illetve számítógépet is, hogy el tudják intézni az ügyeiket. Azt is mondta, sok kérelmet kell elbírálni, igyekeznek humanitárius módon eljárni ezekben az ügyekben.

Lakatos kitért arra is, hogy sok a csaló, akit védelmet nem nyújtó termékeket kínálnak, és olyanok is vannak, akik hatósági személyeknek adják ki magukat - Somogy megyében elfogtak például egy nőt, aki az ÁNTSZ munkatársának adta ki magát.

Beszélt arról is, hogy a fővárosban és a megyékben védelmi bizottságok alakultak, hogy segítséget nyújtsanak az egészségügyi intézményeknek.

A tájékoztatón megjelent Ruszin Romulusz dandártábornok, aki közölte, 71 vállalatnál megjelentek a honvédelmi irányító törzsek, akik az ellátás biztosításáért felelnek. Emellett az utcán lehet katonai rendész járőrökkel találkozni, az ő feladatuk, hogy segítsenek, fokozzák a biztonságérzetet, információt adjanak, ha szükséges, és akár bűncselekmények és szabálysértések esetén feltartóztathatják az elkövetőket is.

Megválaszolatlan kérdések

A Magyar Narancs egyébként több mint negyven kérdést küldött el a sajátótájékoztató előtt, de ezek egyikére sem kapott választ. Azt is kértük, hogy ha időhiány miatt nem lenne alkalom ezeket a tájékoztatón megválaszolni, akkor írásban küldjék el nekünk a válaszokat. Amint ez megtörténik, beszámolunk róla.

- Kik az igazolt betegek? (Nemük, koruk, Magyarország mely részéről)

- Milyen az állapotuk?

- Ők merre jártak? Hol kaphatták el a betegséget?

- Hány új, előzmény nélküli esetről van szó, és hányan voltak közülük eddig is karanténban?

- Magyarországon kapták el a betegséget, vagy külföldön?

- Vannak-e olyan gócpontok Magyarországon, ahol az átlagosnál nagyobb a megbetegedések aránya?

- Kezelnek-e Budapesten kívüli kórházban is koronavírusos beteget?

- Hány magyar állampolgár fertőződött meg külföldön igazoltan koronavírustól?

- A hivatalos honlapon a tesztek számáról szóló adat az adott pillanatban a már felvett mintákat jelenti, vagy azokat a teszteket, amelyeknek  az eredménye is megvan? Egy embert vesznek egy tesztnek, vagy minden egyes levett teszt megjelenik az adatokban?

- A hivatalos statisztikában a fertőzöttek száma az aktuálisan éppen fertőzött embereket mutatja, vagy az összes fertőzöttet a járvány kitörése óta?

- Hány egészségügyi dolgozó van jelenleg karanténban?

- Hány egészségügyi dolgozót teszteltek már le koronavírusra?

- Van olyan egészségügyi dolgozó, aki igazoltan megfertőződött?

- Fogják-e rendszeresen tesztelni a védőruha nélkül koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi dolgozókat?

- Mennyibe kerül egy koronavírus-teszt?

- Hány tesztet lehet elvégezni egy nap alatt az országban?

- Volt arra példa, hogy több mint 40 órát vártak egy gyanús betegnél a teszt eredményére. Mennyi idő egy teszt elvégzése? Mennyi idő telik el a mintavétel és a teszteredmény kézhezvétele között?

- Van elég kapacitás a tesztek elvégzéséhez az erre kijelölt laboratóriumban?

- Hány laboratóriumban végeznek jelenleg koronavírus-tesztet?

- Az új eljárásrend szerint az orvos és/vagy a népegészségügyi hatóság dönthet úgy, hogy egy légúti tüneteket mutató betegnél új koronavírus kimutatására irányuló laboratóriumi vizsgálatot kezdeményez akkor is, ha a korábbi esetdefinícióknak nem felel meg a beteg. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kérheti a teszt elvégzését a háziorvos is?

- Az új eljárásrend szerint a házi karanténban lévőket az Országos Mentőszolgálat fogja letesztelni. Hány mentőkocsit fognak beállítani erre a célra?

- Tünetmentes embereket a jelenlegi esetdefiníciók szerint sem tesztelhetnek, holott a vírus a kutatások szerint tünetmentes állapotban is fertőz. Miért?

- Milyen eljárásrend alapján tesztelték le a tünetmentes Pintér Sándort?

- Számos külföldi példa van arra, hogy miniszterek is karanténba vonulnak. Pintér Sándor nem tudta volna karanténból ellátni feladatait?

- Hogyan tervezik megelőzni a tömeges megbetegedéseket, és kiszűrni a vírus hordozóit, ha csak tüneteket produkáló személyeket tesztelnek le?

- Hány fős szobákban különítik el a karanténkórházakban a pácienseket?

- Hány embert tudnak elkülöníteni (külön szobákban) az országszerte kijelölt karanténkórházakban?

- Mikortól akarják a kiürített kollégiumokat karanténkórházként használni? Mire lesz szükség az átalakításhoz?

- Hány embert tudnának elhelyezni a kollégiumokból kialakított karanténban?

- Hány embert tudnak egyszerre ellátni az intenzív osztályokon?

- Hány ITO-ágy van országosan és a fővárosban? Ezeknek jelenleg milyen a kihasználtsága?

- Az intenzív osztályokon van lehetőség arra, hogy elkülönítve kezeljék a betegeket?

- Készült vészforgatókönyv arra az esetre, ha betelnének a rendelkezésre álló férőhelyek?

- Hogyan tudnának a háziorvosok védőfelszerelést beszerezni, ha hiány van a megfelelő maszkokból az országban? Mit tesznek a helyzet megoldására?

- Miért a védekezéshez nem megfelelő védelmi szintű maszkokat biztosították a háziorvosoknak?

- Hogy áll a megfelelő védekezési szintű szájmaszkok beszerzése az orvosoknak?

- Tervben van a megfelelő védekezési szintű szájmaszkok beszerzése a patikusoknak?

- Milyen szakmai felkészítést kaptak az orvosok a rendkívüli helyzetre?

- Nemzetközi kutatásokban és a külföldi gyakorlatban több helyen már felmerült, hogy egyes gyógyszerek javíthatnak a koronavírusos betegek állapotán (remdesivir, lopinavir/ritonavir, klorokin). Van lehetőség ezek alkalmazására Magyarországon?

- Ha igen, rendelkezésre áll a kellő mennyiség a betegek kezelésére?

- Sajtóhírek szerint sokan a balatoni nyaralójukba vonultak le. Mit kívánnak tenni az itt kialakult zsúfoltság ellen?

- Hány tanuló kérte a kiscsoportos felügyeletet? Hány iskolát jelöltek ki erre? Átlagosan mekkora csoportlétszámmal oldják meg?

- Sajtóhírek szerint egyre többen vásárolnak otthon tartható fegyvereket. Vannak erről adataik? Terveznek ezzel kapcsolatban valamiféle intékzedést?

- Hogyan tudják a katonák biztosítani a termelést?


Nyugtassa magát Naranccsal a kényszerű otthonlét idején!

Továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk! Járjunk együtt a dolgok végére! Kedves olvasóink, vészhelyzet van, s ilyenkor mindennél fontosabb a tisztánlátás. Ezért jó szívvel javasoljuk, hogy továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk!

- Kik az igazolt betegek? (Nemük, koruk, Magyarország mely részéről)

- Milyen az állapotuk?

- Ők merre jártak? Hol kaphatták el a betegséget?

- Hány új, előzmény nélküli esetről van szó, és hányan voltak közülük eddig is karanténban?

- Magyarországon kapták el a betegséget, vagy külföldön?

- Vannak-e olyan gócpontok Magyarországon, ahol az átlagosnál nagyobb a megbetegedések aránya?

- Kezelnek-e Budapesten kívüli kórházban is koronavírusos beteget?

- Hány magyar állampolgár fertőződött meg külföldön igazoltan koronavírustól?

A hivatalos honlapon a tesztek számáról szóló adat az adott pillanatban a már felvett mintákat jelenti, vagy azokat a teszteket, amelyeknek  az eredménye is megvan? Egy embert vesznek egy tesztnek, vagy minden egyes levett teszt megjelenik az adatokban?

- A hivatalos statisztikában a fertőzöttek száma az aktuálisan éppen fertőzött embereket mutatja, vagy az összes fertőzöttet a járvány kitörése óta?

- Hány egészségügyi dolgozó van jelenleg karanténban?

- Hány egészségügyi dolgozót teszteltek már le koronavírusra?

- Van olyan egészségügyi dolgozó, aki igazoltan megfertőződött?

- Fogják-e rendszeresen tesztelni a védőruha nélkül koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi dolgozókat?

- Mennyibe kerül egy koronavírus-teszt?

- Hány tesztet lehet elvégezni egy nap alatt az országban?

- Volt arra példa, hogy több mint 40 órát vártak egy gyanús betegnél a teszt eredményére. Mennyi idő egy teszt elvégzése? Mennyi idő telik el a mintavétel és a teszteredmény kézhezvétele között?

- Van elég kapacitás a tesztek elvégzéséhez az erre kijelölt laboratóriumban?

- Hány laboratóriumban végeznek jelenleg koronavírus-tesztet?

- Az új eljárásrend szerint az orvos és/vagy a népegészségügyi hatóság dönthet úgy, hogy egy légúti tüneteket mutató betegnél új koronavírus kimutatására irányuló laboratóriumi vizsgálatot kezdeményez akkor is, ha a korábbi esetdefinícióknak nem felel meg a beteg. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kérheti a teszt elvégzését a háziorvos is?

- Az új eljárásrend szerint a házi karanténban lévőket az Országos Mentőszolgálat fogja letesztelni. Hány mentőkocsit fognak beállítani erre a célra?

- Tünetmentes embereket a jelenlegi esetdefiníciók szerint sem tesztelhetnek, holott a vírus a kutatások szerint tünetmentes állapotban is fertőz. Miért?

- Milyen eljárásrend alapján tesztelték le a tünetmentes Pintér Sándort?

- Számos külföldi példa van arra, hogy miniszterek is karanténba vonulnak. Pintér Sándor nem tudta volna karanténból ellátni feladatait?

- Hogyan tervezik megelőzni a tömeges megbetegedéseket, és kiszűrni a vírus hordozóit, ha csak tüneteket produkáló személyeket tesztelnek le?

- Hány fős szobákban különítik el a karanténkórházakban a pácienseket?

 

 

 

- Hány embert tudnak elkülöníteni (külön szobákban) az országszerte kijelölt karanténkórházakban?

 

 

 

- Mikortól akarják a kiürített kollégiumokat karanténkórházként használni? Mire lesz szükség az átalakításhoz?

- Hány embert tudnának elhelyezni a kollégiumokból kialakított karanténban?

- Hány embert tudnak egyszerre ellátni az intenzív osztályokon?

- Hány ITO-ágy van országosan és a fővárosban? Ezeknek jelenleg milyen a kihasználtsága?

- Az intenzív osztályokon van lehetőség arra, hogy elkülönítve kezeljék a betegeket?

- Készült vészforgatókönyv arra az esetre, ha betelnének a rendelkezésre álló férőhelyek?

 

 

 

 

- Hogyan tudnának a háziorvosok védőfelszerelést beszerezni, ha hiány van a megfelelő maszkokból az országban? Mit tesznek a helyzet megoldására?

- Miért a védekezéshez nem megfelelő védelmi szintű maszkokat biztosították a háziorvosoknak?

- Hogy áll a megfelelő védekezési szintű szájmaszkok beszerzése az orvosoknak?

- Tervben van a megfelelő védekezési szintű szájmaszkok beszerzése a patikusoknak?

- Milyen szakmai felkészítést kaptak az orvosok a rendkívüli helyzetre?

- Nemzetközi kutatásokban és a külföldi gyakorlatban több helyen már felmerült, hogy egyes gyógyszerek javíthatnak a koronavírusos betegek állapotán (remdesivir, lopinavir/ritonavir, klorokin). Van lehetőség ezek alkalmazására Magyarországon?

- Ha igen, rendelkezésre áll a kellő mennyiség a betegek kezelésére?

- Sajtóhírek szerint sokan a balatoni nyaralójukba vonultak le. Mit kívánnak tenni az itt kialakult zsúfoltság ellen?

- Hány tanuló kérte a kiscsoportos felügyeletet? Hány iskolát jelöltek ki erre? Átlagosan mekkora csoportlétszámmal oldják meg?

- Sajtóhírek szerint egyre többen vásárolnak otthon tartható fegyvereket. Vannak erről adataik? Terveznek ezzel kapcsolatban valamiféle intékzedést?

- Hogyan tudják a katonák biztosítani a termelést?

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.