Erős földrengés Afganisztánban: 950-re nőtt a halálos áldozatok száma
A helyi hatóságok szerint 2015 óta nem volt ilyen súlyos földrengés az országban.
A helyi hatóságok szerint 2015 óta nem volt ilyen súlyos földrengés az országban.
A Modernából két adagra, a Pfizerből háromra van szükség.
A vízben elmerült fiatal testét szonárral találták meg.
Mindannyian 20-40 év közötti férfiak.
A szlovák gazdasági miniszter szerint 80 százalékkal csökkent a folyóba kerülő víz vas- és egyéb ásványianyag-tartalma.
Egyelőre még nem tudni, mi lesz a vírus új neve, keresik a megfelelőt. Mindeközben a szervezet az oltóanyagok igazságos elosztásán dolgozik.
Az elsődleges adatok szerint a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott, ahol összeütközött a vonattal.
Egyelőre nem tudni, miért ütött ki a tűz, amit a tűzoltók azóta eloltottak.
Lehetséges, hogy újabb kitörések következnek.
A balesetben egy ember sérült meg, és elpusztult 20, a hídon áthaladó teherautóban szállított birka.
36 százalékuk szeretné, ha olyan hamar lenne euró, ahogy csak lehet, 39 százalékuk várna még vele, 14 százalék a lehető legkésőbbre halasztaná a valuta bevezetését.
Egy 35 és egy 24 éves férfinak vannak tünetei.