Újra hazatérhettek a Jókai utcai ház lakói a hétfői omlás után

  • narancs.hu
  • 2022. július 2.

Katasztrófa

Az építkezés is folytatódhat.

A Jókai utca 1. veszélytelenítése megtörtént, így a kormányhivatal engedélyezte a lakók visszatérését az otthonaikba, az építkezés pedig szigorú feltételek mellett folytatódhat. A Jókai-Aradi sarka mostantól átjárható - közölte Facebook-oldalán Soproni Tamás, Terézváros polgármestere.

Az átalakítás alatt álló  ház párkányfala hétfő délelőtt omlott le és zuhant az utcára.  A balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A házomlást külön nyomozócsoport vizsgálja.

A baleset következtében súlyos sérülést szenvedett a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, aki éppen munkahelyére tartott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.