Belgiumban is újra durvul a járvány

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. július 3.

Katasztrófa

Egyre több a halott, az új fertőzött és a kórházi ápolásra szoruló betegek száma.

A koronavírussal összefüggő járványügyi mutatók mindegyike, az újonnan megfertőzöttek, a kórházba szállított betegek, valamint a halálesetek száma is emelkedik Belgiumban - közölte hétvégi kiadásában La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.

Az illetékes belga közegészségügyi hatóság adataira támaszkodó beszámoló szerint az elmúlt egy hétben naponta átlagosan 4381 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, ami 44 százalékos emelkedést jelent az előző hét adataihoz képest.

Átlagosan naponta hat ember hal meg Belgiumban a fertőzés okozta szövődményekben, ez 17 százalékos növekedés az egy héttel korábbihoz képest. A vizsgált időszakban 109 embert kellett kórházba szállítani a fertőzés súlyos következményei miatt, számuk 23 százalékkal emelkedett egy hét alatt. A belga kórházakban jelenleg 1352 beteg fekszik koronavírus-fertőzéssel, 25 százalékkal több, mint egy hete. Közülük 75 esetben kell intenzív ellátást biztosítani. Ez a mutató 10 százalékkal haladja meg az egy héttel ezelőtt feljegyzett adatokat.

Belgiumban naponta átlagosan közel 15 ezer koronavírus-tesztet végeznek el, 29,8 százalékos pozitivitási arány mellett. A vírus szaporodási rátája 1,13, ami azt jelenti, hogy a járvány terjedésének üteme gyorsul az országban. A 100 ezer lakosra jutó új megbetegedések száma 14 nap alatt elérte a 449-et. Ez az adat két hét alatt megkettőződött - közölték.

A járvány kezdete óta 4 millió 246 ezer 078-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal és 31 918-an haltak meg a szövődményekben Belgiumban.

A napilap kitért arra is, hogy Belgiumban eddig 117 megerősített majomhimlős esetet jegyeztek fel, amíg egy héttel ezelőtt még 77 esetről számolt be a belga közegészségügyi hatóság. Hetven fertőzöttről tudnak Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában, 38 fertőzöttet jegyeztek fel Brüsszelben és 9 esetet jelentettek Vallóniában, az ország déli, francia nyelvű területén. A fertőzöttek 20 és 62 év közötti férfiak - tették hozzá.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.