Áll a bál az egyházban: költségvetési csalás gyanúja a zsadányi reformátusoknál

Kis-Magyarország

Ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás gyanúja miatt a NAV eljárást folytat a Békés megyei Zsadányban a helyi református egyházközség fenntartásában lévő intézményekben – ismerte el a Narancsnak az adóhatóság, a békési esperes és a zsadányi lelkész. A falu felbolydult.

Nem kis feltűnést keltett, amikor az adóhatóság nyomozói nemrég megjelentek az alig 1600 lelkes észak-békési faluba. Egy korábbi feljelentés alapján szállták meg a helyi református egyházközség fenntartásában lévő intézményeket, de információink szerint a parókián is jártak.

Iratokat, dokumentumokat, számlákat, kimutatásokat, füzeteket és dossziékat foglaltak le és vittek magukkal, s minderről jegyzőkönyvet vettek fel.

Áll a bál

A magát függetlennek nevező, de valójában a Fidesszel szoros viszonyt ápoló polgármester, Dudás Árpád elveszette a választást tavaly októberben. Dudás, akit nem éppen visszafogottságáról ismernek, nehezen dolgozta fel, hogy a politikába új szereplőként beszálló civil jelölt, Marton Sándor mindösszesen 10 szavazattal legyőzte őt.

Átvették az iskolát és a hatalmat

Átvették az iskolát és a hatalmat

Fotó: A szerző felvétele

Az elmúlt önkormányzati ciklusokban a sok hátránnyal küzdő zsadányi önkormányzat részben kényszerből intézményeinek java részét átadta a helyi református egyházközségnek. Az önkormányzat fenntartásában mára mindössze egy óvoda, a konyha és a temető maradt.

Átvették a tényleges irányítást

A helyszínen járva azt többen megerősítették, hogy az önkormányzati intézményeket megszerezve a református egyházközség a tényleges irányító hatalmat is átvette. Ebben partnerre találtak Dudás Árpád korábbi polgármesterben.

A hónapokkal ezelőtt, az önkormányzati választás után megszületett feljelentés súlyos dolgokat állít. Az adóhatósághoz eljutott jelzések szerint a faluban két idősek otthonában az engedélyezett létszám felett voltak évek óta. Tőlük a térítési díjat felajánlásként, „adomány Isten dicsőségére” címszóval szedték be, de hasonlóan jártak el a bölcsődében is. Emellett súlyos tízezreket kértek olyan táborozás után, amelyek költségeit a pályázat teljes mértékben állta. Legalább is ez szerepel - információink szerint dokumentumokkal alátámasztva - a feljelentésben, de a bizonyítás a nyomozók dolga lesz.

A feljelentés a zsadányi lelkészházaspár feltűnő gazdagodását is a NAV-nyomozók figyelmébe ajánlotta. A riportban megszólal a zsadányi lelkészek felettese, ugyanakkor az érintettek elzárkóztak attól, hogy a Narancs újságírójával a nyomozati szakban találkozzanak.

Arról, hogy mit mondanak a félelmükben nevük elhallgatását kérő helyeik, mit a lelkészek felettese, milyen gúnynevet ragasztottak a lelkészre, miket állít még a feljelentés és mire lehet számítani a folyamatban lévő vizsgálat során, a friss Magyar Narancsban olvashat részleteket.

Keresse a mindig izgalmas, érdekes Magyar Narancsot, amely csütörtöktől kapható az újságárusoknál és előfizethet rá itt:

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.