Félreértés ne essék, szerintem is jó és üdvözlendő dolog, hogy a Facebookon jut némi hely a magyar irodalom- és szerelemtörténetnek, s hogy Nyáry Krisztián széltében terjedő bejegyzéseinek köszönhetően nyilvánvalóvá vált: nem kevés embert érdekelnek a mára klasszikussá emelkedett írók, költők és egyéb bohémek párkapcsolati sztorijai. Mindaz, amit az ismert kommunikációs szakember a nevezett felületen megoszt feliratkozóival, ilyesformán kétségkívül a népszerű ismeretterjesztés műfaját gazdagítja – egy újszerű közegben.
A probléma, helyesebben a problémám nagyjából ott kezdődik, ahol Nyáry munkája átlépi a Facebook határait. A bejegyzésekből ugyanis könyv lesz, ez már most tudott dolog, s ez a fejlemény jó előre aggályosnak mutatja a szövegegyüttes keletkezési metódusát. Merthogy a Facebookon vagy bárminő blogban nem gond, sőt szinte kézenfekvő, hogy az emberfia onnan vesz adatot és szöveget, ahol épp talál, ám ugyanez a megoldás nyomtatott formátumban már nem járja. Hiába éljük a wikipédikus műveltségű Google-polihisztorok korát, s hiába bocsátja előre maga Nyáry is, hogy mások kutatásaiból, jobbára internetes böngészés útján dolgozik, egy hosszabb szöveg rövidítő átfogalmazása nyugodt szívvel mégsem tekinthető önálló munkának. Egyetlen példát említve, a Hatvany Lajos és Kovács Júlia kapcsolatát elmesélő május 9-i bejegyzés döntően egyetlen – megnevezetlen – forrásból veszi az eredetét: Borgos Anna utószavából, amelyet Kovács Júlia művének (Az árva Mariska napjai) 2008-as újrakiadásához írt. „A kor perditaromantikájának” emlegetésétől Bródy Sándor és Hatvany készen vett levélrészleteiig az elbeszélés menete és erősen leegyszerűsített gondolatmenete egyaránt Borgosé. Persze nem plágium ez, ám ilyen nyilvánvaló esetben egy-egy hivatkozás megemlítése még a Facebook kevéssé tudományos közegében sem lenne teljességgel fölösleges gesztus.
Azután mi tagadás, egyik-másik bejegyzés olvastán fölsejlik egy újabb problematikusnak vélt mozzanat is: a köztudott dolgok újracsomagolása. Mert emlegessük bár mégoly korholó hangnemben az iskolai oktatás kétdimenziós, az emberi vonásokat kilúgozó irodalomszemléletét, azért Petőfi Sándor még az iskolában sem csupán a hősi halállal meg Szendrey Júliával kerül közelebbi kapcsolatba, ahogyan Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona kétszeri házasságkötése sincs éppenséggel mérföldnyi távolságban a középiskolai tananyagtól. De ha attól netán mégis valamelyest távolabb esne, hát a Magyar Rádióban több ízben is megismételt, Tolnay Klári hangján megszólaló özvegyi memoár (Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései), vagy épp Görgey Gábor a Radnótiban, a Madáchban, de Szegeden is sikerrel játszott darabja (Mikszáth különös házasságai) biztosítottak már eddig is némi helyet a köztudatban e XIX. századi románcnak. S habár nem szokásunk Ungvári Tamás életművére hivatkozni, de azért az kétségtelen, hogy Balázs Béla és Leni Riefenstahl – a jelenből visszatekintve oly meghökkentő – szerelmi viszonyát a tudós író több enciklopédiájában is pertraktálta már, ami így vadonatúj információnak immáron a kultúrbulvár világában sem számíthat. Aminthogy az RTL Klub XXI. század című műsorában leközölt posztumusz Faludy György-interjú emlékét észben tartván nem reveláló az sem, hogy Nyáry a magyar költő és férfi kedvese, Eric Johnson történetét újrameséli, hacsak nem tekintjük a bejegyzések olvasóit meghökkentően feledékenynek. S ha már az újrameséléseknél járunk, Szabó Magda és Szobotka Tibor házasságának történetét egy az egyben az írónő Megmaradt Szobotkának című özvegyi emlékműve nyomán kivonatolni nem csupán szimpla megoldás, de éppenséggel a Nyáry által is kárhoztatott sematikus idealizálás művelete is. A kritikátlan, egyforrásos átvétel ugyanis kihagyja-kifelejti a történetből Szabó Magda Szobotkán kívüli szerelmi életét, s kiválólag Szabó író-államtitkár főnökét, Bóka Lászlót.
Mindez persze egykönnyen kicsinyes kötekedésnek tűnhet, noha sokkal inkább figyelemfelkeltésnek szánom. Hiszen Facebookon innen és túl nagy lehetőségei vannak a nívós ismeretterjesztésnek, s ezt a felismerést legújabban Nyáry Krisztiánnak köszönhetjük.
