Magyar Péter azt kéri, senki ne kötekedjen fideszesekkel a kormánypárt rendezvényein

  • narancs.hu
  • 2025. április 1.

Belpol

A Tisza aktivistáit naponta támadták meg, a pártelnök viszont kifejezetten szeretné, hogy ez ne legyen kölcsönös.

Magyar Péter, illetve pártja, a Tisza is reagált arra, hogy a Fidesz országjárást indított: a párt nevében jelezte, hogy ők továbbra is a “a határozott, de békés politikai akciók és véleménynyilvánítás mellett állnak”, és elutasítják az erőszak minden formáját. “Ma, bolondok napján, a Fidesz politikusai ‘országjárásra’ indulnak. Ugyan valószínũtlen, hogy a saját aktivistáikon és a fizetett statisztákon kívül bárki is meg tudná közelíteni a testőrök gyűrűjében vagy zárt magtárakban megjelenő fideszes elvtársakat, de mégis arra hívom fel a TISZA szimpatizánsokat és minden magyar honfitársunkat, hogy még véletlenül se kerüljön konfliktusba Orbán janicsárjaival. Orbánék éppen arra készülnek, hogy provokációkkal eltereljék a figyelmet arról, ami mára már mindenki számára világos, hogy a Fidesz nem csak a legkorruptabb párt a magyar történelemben, hanem egyben a nyílt erőszak pártja is” – áll a közleményben.

  
Magyar Péter
Fotó: Palágyi Barbara/Magyar Narancs
 

Magyar szerint az elmúlt hét megmutatta, hogy “a bukott hatalom számára nem maradt más, mint a verbális és fizikai erőszak, civilek és nők fenyegetése és bántalmazása”, utalva arra, hogy országjáró aktivistáikat szinte naponta inzultálja valaki fizikailag, többekről pedig kiderült, hogy egészen közeli kapcsolatban állnak a Fidesszel.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.