Könyvhét 2012

„Ha verset írok, az már politika”

Sopotnik Zoltán költő

  • Urfi Péter
  • 2012. június 11.

Könyv

Ma zár a könyvhét. A Vörösmarty téri forgatag különös színfoltja volt egy „kultúrpolitikai performansz”: fiatal írók szavalták el József Attila Levegőt! című versét – némán. Az egyik szervezővel készítettünk gyorsinterjút.

narancs.hu: Lehetne természetes, nálunk viszont merőben szokatlan, hogy a szakma rendes éves seregszemléjén a szakmát érintő közügyeket szóba hozza valaki. Pláne ilyen kritikus hangnemben és formabontó módon. Arra sem emlékszem, hogy te korábban megszólaltál volna politikai kérdésekben.

Sopotnik Zoltán: Nálam ott szakadt el valami, amikor márciusban a kultúrpolitika, pontosabban Szőcs Géza államtitkár úr másodszorra is elvette néhány írótól a József Attila-díjat (pontosabban felülbírálta a szakmai jelölőbizottság konszenzusos döntését; erről lásd publicisztikánkat: Hogyan alázzunk meg írókat? – a szerk.). Mivel az ügynek nem nagyon volt visszhangja a sajtóban, létrehoztam egy csoportot a Facebookon, ahol a mintegy kétszáz, főleg szakmabeli, különböző világnézetű tag legtöbbször értelmes vitákba bonyolódott: elindult egy beszélgetés, sajnos megakadt, és most hörög a neten felvágott torokkal.

narancs.hu: Hogy következik ebből a mostani demonstráció?

SZ: Szőcs Géza lépését szokatlanul egységesen utasította el a szakma, mégis az látszott, hogy nem állunk ki egymásért. A Szőcs Géza által vezetett PEN Klub kivételével a jelölésben részt vevő valamennyi írószervezet tiltakozott a javaslataik semmibevétele ellen, én viszont azt vártam volna, hogy az írók egységesen és egyénileg is kiállnak a kollégáikért, magukért. Főleg azokban reménykedtem, akiknek nagyot szólhat a hangjuk, mennydöröghet. A magyar irodalmi életből legtöbbször hiányzik a szolidaritás. A facebookos csoporttal elkezdődött valami határozottan pozitív, bár nemegyszer hallottam vissza, hogy azért tiltakozunk a díjak elvétele ellen, mert mi akarunk József Attila-díjat kapni.

narancs.hu: Igen, ezzel nyilván belopjátok magatokat a fideszes kultúrpolitikusok szívébe.

SZ: De hát ilyen kicsinyes, gyűlölködő hülyeségekkel tömegével találkozunk! Hangsúlyozom, ez a két kategória minden politikai erő sajátja, nincsenek szentek, legalábbis lefeküdtek aludni. Egyébként meg nem gondolom, hogy lelátnának idáig az urak. Amíg ez nem változik, továbbra is és egyre jobban ki leszünk szolgáltatva a kultúrpolitikának. Egy multinál dolgozom civilben, és az jutott eszembe, hogy el kéne zavarni az összes magyar írót egy jó kis csapatépítő tréningre. Ránk férne. Mert egy dolog szidni és tiltakozni a mostani autokrata rendszer ellen, de a mi portánkon is szét lehetne ám nézni, kivinni a sunnyogást, a féltékenységet, a frusztrációt a kukába.

narancs.hu: Mi történt a Vörösmarty téren?

SZ: Orcsik Roland alapötletét kidolgozva összeálltunk, öt-hat író, és kimentünk a könyvhétre. Felvonultunk, mint egy kórus, és három helyen egymás után előadtuk magunkat. Feltartottunk egy táblát, amelyre felírtuk, hogy József Attila Levegőt! című versét tátogjuk, mert többet várunk a kultúrpolitikától.

narancs.hu: Ez a jelenlegi helyzetben meglehetősen szelíd felszólítás.

SZ: Azért így is akadt, aki hangosan küldött el minket a jó anyánkba. De sokkal többen voltak, akik helyeseltek, mosolyogtak. Számomra ez az akció arról szólt, arra hívta fel a figyelmet, hogy sokszor lehetetlen megszólalni – pedig présben vagyunk, nyomás alatt, alig kapunk levegőt. Elegem van abból, hogy ha valaki bírálja a kormány szakpolitikáját, rögtön besorolják az ellenzék táborába – és ebben az úgynevezett véleményformáló értelmiségnek is megvan a maga felelőssége mindkét oldalon. Fogalmam sincs, kikre szavaznak azok a barátaim, akik részt vettek az akcióban, nekem speciel egyik párthoz se lenne gyomrom – de ez teljesen irreleváns.

narancs.hu: A JAK elnökségi tagja vagy. Szerinted jól vizsgáznak az írószervezetek ebben a kultúra- és szakmaellenes politikai közegben?

SZ: Maradjunk annyiban, hogy messze vagyunk a tökéletességtől. Az előző JAK-elnök, Balogh Endre érdeme, hogy eredményesen segítette a különböző szövetségek közti párbeszédet, amit Gaborják Ádám szépen folytat tovább, a FISZ jelenlegi elnöke, Kollár Árpád pedig egy merev, rejtőzködő szervezetből nyitott és profi közösséget hozott létre. De pár fecske sem csinál nyarat. Meg kell tanulnunk egymással beszélgetni, és rendre megtalálni azt a szakmai minimumot, ami mellett egységesen kiállunk. Mert bár a politika mindig beleszólt a kultúra belügyeibe, a jelenlegi kormányzat ezt más léptékben teszi, mint a korábbiak, karcosan és hűvösen. Ha nem állunk ki egymásért, feltörlik velünk a padlót.

Szombat este a békés könyvheti közönség arra kapta fel szép, okos fejét, hogy valaki a kis színpad mikrofonjába üvölti többször egymás után: pszichopata politika. Sopotnik Katona című versét „rappelte” el szabad interpretációban. Ezt idézzük.

 

Sopotnik Zoltán

Katona

 

Ha verset írok, az már politika.

Nyitva felejtett gyógyszeres

doboz, sarlatán katonaláda.

Nagyapám még ebbe bújt el

a repülők elől. Gépfegyver-

szavak hasították a hátát, tetejét.

Örököltem pár ilyen szót,

ez lehet a genetika. Ha verset

írok, az már politika. Nagyapám

Jávor-bajusza, akár gyenge

vándormadár, verdes egy fotón.

 

Nem kapartam ki magamnak

sok muníciót a történetekből,

mondjuk stílust igen, az most

úgyis hiányzik. Mindig az

iróniát ikszelem be tehát, ja.

Ha verset írok, az már politika.

Hazudnak a gyáva urak, két-

oldali lélekhurut, mormolom,

míg takarítom a padlást.

 

Tisztelgek, hogy őket is így

kéne. Ilyen módszeresen.

Mit nekem kevély világnézet-

para. Ha verset írok, az már

politika. Bemenni parlament,

ráverni állkapocs, középre, nem

válogat. Hátha szikra gyúl.

 

Naiv fasz. Más ütemre kong

a sok bádogkatona. Ha verset

írok, az már politika. Letörlöm

a régi antennát is. Letörik

egyik ága. Örököltem pár

ilyen letörést is, itt mozognak

a bőröm alatt. Én már

nem tudok hinni senkinek.

Ha az ország mozog

a szájában. Balta.

 

Ha verset írok,

pszichopata.


Forrás: a Műút folyóirat 33., júniusi száma. Megjelent a szerző Saját perzsa című könyvheti kötetében.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.