Négy hidat elfoglaltak a tüntetők Budapesten

  • narancs.hu
  • 2025. április 1.

Belpol

A rendőrök egy idő után hirtelen levonultak a hidakról, ahol csak a demonstrálók maradtak. A legkitartóbbakat, akik éjszakába nyúlóan ott voltak, végül igazoltatták, ezzel pedig véget is ért a hídfoglalásba nyúlt tüntetés.

A tüntetésről és a hídfoglalásról szóló beszámolónkat időrendben olvashatja.

Kellemes a hangulat, gyülekeznek az emberek – jelentette a Narancs.hu tudósítója arról a Hadházy Ákos által újból meghirdetett tüntetésről, amelyet a Pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása ellen tartanak. Mint ismert, a Momentum két hete, a Pride ellehetetlenítését célzó törvény elfogadása óta kezdett tüntetéssorozatot. Először a Parlamentnél és a Margit hídnál demonstráltak, egy hete pedig a Ferenciek terén – ez után a tüntetés után aztán az éjszakába nyúlóan több hidat is elfoglaltak a résztvevők.

A jelenlegi, 17 órára meghidetetett tüntetést az Erzsébet híd budai hídfőjénél tartják. Ahhoz közel áll a színpad, Gellért-hegyi háttérrel. A rendőrök a pesti oldalon is lezárták a hidat, gyakorlatilag a Ferenciek terétől már nincs autóforgalom. A demonstrálóknál zebrás lufik is vannak:

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna
 

 
Füstbombák füstölnek. A momentumosok gyújtották be
Fotó: Fazekas Zsuzsanna
 

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna
 

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna
 

Fél 6 után néhány perccel az Erzsébet híd nagyjából a kétharmadáig telt meg. Probléma is van viszont: tudósítónk szerint a híd felénél már semmit sem hallani a színpadból.

„Azért vagyunk itt, mert a kormány betiltotta a Pride-ot, és be akarja tiltani a következő komoly kormányellenes tüntetéseket is. Azért vagyunk itt, mert néhány gengszter a jogainkat korlátozza. Néhány gengszter kirabolja az országot. Azért vagyunk itt, hogy ennek véget vessünk” – ezt mondta a tüntetés első szónokaként Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Telex cikke szerint. A politikus közölte, az Erzsébet hidat 22 óráig lezárják, de lehet, hogy lesznek, akik más hidat is elfoglalnak. A mostani tüntetés céljaként azt jelölte meg, hogy követeljék annak a törvénymódosításnak a visszavonását, amely szerint a rendőrség arcfelismerő szoftverrel tudja beazonosítani a tiltott gyűléseken résztvevőket. A jövő hétre egyébként már 24 órás tüntetést jelentett be a rendőrségen, tette hozzá.

Hadházy szerint a hatalom a választás elcsalására készül; azt akarják, hogy kevesebb tüntető legyen az utcán, amikor elcsalják a választást. Magyar Péterről, a Tisza Pártról és az ellenzékről szólva arról beszélt, fontos a Tisza országjárása és építkezése, de lehet munkamegosztásban is dolgozni. „Semmi bajt nem csinálunk, ha mellékesen kivívjuk ennek a mocskos törvénynek a visszavonását és a szabad választás feltételeit” – fogalmazott a képviselő. Egyúttal azt mondta, lehet, hogy lenne helye az ellenzéki oldalon még egy pártnak, de ennek most biztosan nincs itt az ideje.

Helyszíni tudósítónk Hadházy beszéde közben arról írt, hogy a híd pesti oldalán, ahol már nem lehet hallani a felszólalókat, gyakorlatilag fesztiválhangulat van. A Momentum beüzemelt egy hangszórót, amiből zene szól.

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna
 

 
Fotó: Fazekas Zsuzsanna
 

A Momentum Facebook-oldalára feltöltött fénykép szerint így nézett ki a tüntetés negyed 7 tájban:

 
Forrás: Momentum Facebook
 

A következő felszólaló Rédai Dorottya volt a Labrisz Leszbikus Egyesülettől; szerinte a gyülekezési törvény módosítása súlyosan sérti a gyülekezés szabadságát, elsődleges célja pedig, hogy az LMBTQ+-emberek ne legyenek jelen a nyilvánosságban. Utána Para-Kovács Imre újságíró következett, aki az összegyűlteket szénalapú létformáknak nevezte.

„Minden nap mondjátok el a mikroközösségeiteknek, miért szar ez a rendszer” – ezt már Lengyel Tamás színművész mondta. Arra kérte a tüntetőket, támogassák a független sajtót és a civil szervezeteket, és ne vásároljanak NER-es cégektől. „Váltsuk le a rendszert 2026-ban, hogy újjáépíthessük a szolidaritást, és egy egységesebb Magyarországon élhessünk!” – fogalmazott.

Perintfalvi Rita teológus szerint Orbán Viktor akár új Deák Ferenc is lehetett volna, de inkább Rákosi Mátyás nyomdokaiba lépett. A szónok kifogásolta, hogy a hatalom lehallgatásokat alkalmaz; úgy véli, ezzel elvesztették erkölcsi legitimitásukat. Beszéde során a jelenlévők lemondásra szólították fel Orbánt. Perintfalvi hangsúlyozta, a hatalom a „béke nevében” háborút folytat minden ellenzéki ellen, március 15-én pedig nemcsak az LMBTQ-közösség, hanem mindenki célkeresztbe került.

A tüntetés következő szónoka Pankotai Lili volt, aki Orbánt Európa szégyenének nevezte, és kiemelte, sehol másutt nem tiltják be a Pride-ot vagy utasítják ki a hatalommal nem egyetértő állampolgárokat. Azt is mondta, Orbán félhet Magyar Pétertől és a Tisza Párt térnyerésétől, Sulyok Tamás köztársasági elnököt pedig Súlytalan Tamásnak aposztrofálta. Végül emlékeztetett arra, hogy Orbán korábban kordont bontott, ám akkor még egészen mást gondolt a közösségek jogainak korlátozásáról.

Hadházy Ákos újból azt kérte a résztvevőktől, ne menjenek haza, és azt is bejelentette, hogy a tiltakozást folytatják két hét múlva is. A kivetítőn lejátszották Orbán Viktor miniszterelnök korábbi beszédét, és tapsot is kapott.

Miután az Erzsébet hídon véget értek a beszédek, a tüntető tömeg jó része több csoportra oszolva elindult más budapesti hidakat is elfoglalni. A menet eleje este fél nyolcra érkezett meg a Szabadság hídhoz, amelyet hamarosan teljes szélességében lezártak. A résztvevők egy része továbbindult a Petőfi híd felé, amelyet szintén elfoglaltak. Mások a Margit hídhoz vonultak, amelyet este 8-ra értek el, komoly fennakadást okozva a közlekedésben. 

 
Fotók: Fazekas Zsuzsanna
 

 
Tüntetők a Margit hídon 

A Telex tudósítása szerint a Petőfi hídon több autósnak nem tetszett a hídfoglalás, dudáltak, mutogattak a tüntetőknek, egy terepjáró megpróbálta letolni az úttestről őket, de ez nem ment. Akadt sofőr, aki kiszállt vitázni a demonstrálókkal. Azt mondta nekik, hogy nem a kormányt szívatják, hanem őket. 

A Margit hídon este fél kilenc előtt felállt a rendőrsorfal a budai oldalon, és elindult a pesti hídfő irányába, a tüntetők felé, akik leültek a sorfallal szemben. A rendőrségi hangosbemondó közölte, hogy amit a demonstrálók tesznek, jogsértő, felszólította őket, hagyják el a hidat. A tüntetők azt skandálták a rendőröknek: „Bűnözőket védtek, fasisztákat védtek”.

 
Leültek a tüntetők a rendőrök előtt a Margit hídon  

A Szabadság hídon ugyanekkor megpróbálták leszorítani a tüntetőket a rendőrök, erőszakkal próbálva letolni őket a hídról. Az Erzsébet hídon maradt tüntetők arra a hírre, hogy a többi hídról a rendőrök elkezdik leszorítani az embereket, elindultak, de Hadházy Ákos arra kérte őket, hogy ne balhézzanak.

A Margit hídról a rendőrök egy csoportja a Jászai Mari tér felé ment, a demonstrálókat megkerülve, így úgy tűnt, hogy két oldalról fogják közre őket, de végül este 9 óra tájban az összes hídról váratlanul levonultak a rendőrök, átadva ezzel a terepet a tüntetőknek.

Később a Szabadság hídon egyesültek a még demonstrálók, akiket fél 11 körül körbezártak és igazoltattak a rendőrök.

 
Élet a Margit hídon

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.