A francia kormány 20 millió eurót költ arra, hogy a kijárási korlátozások után többen járjanak biciklivel dolgozni

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 30.

Külpol

Azt is szeretnék elérni, hogy ne emelkedjen vissza a légszennyezettség a karantén előtti szintre.

A francia kormány 20 millió eurós programmal ösztönzi a kerékpár-használatot annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások feloldásakor a tömegközlekedési járművek zsúfoltságától tartó franciák gépkocsi helyett inkább biciklivel járjanak dolgozni, valamint azért is, hogy ne emelkedjen vissza a légszennyezettség a karantén előtti szintre, írja az MTI.

"Azt szeretnénk, ha ez az időszak egy újabb lépést jelentene a kerékpározási kultúra irányába" - mondta Elisabeth Borne környezetvédelmi és közlekedési miniszter a Le Parisien című napilapban csütörtökön megjelent interjúban. "Franciaország lemaradásban van a napi kerékpár-használatban más országokhoz képest azzal, hogy a biciklivel megtett utak hatvan százaléka általában kevesebb, mint öt kilométer" – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a kormány 20 millió eurós programja a forgalomban lévő kerékpárok javítására, új tárolók felállítására és képzésekre szolgál. A támogatásból egy állampolgár 50 euró értékben javíttathatja meg a kerékpárját a francia kerékpár-használók szövetsége által ajánlott és referenciaként elismert üzletekben és javítóműhelyekben. A cél az, hogy a karantén május 11-i végére minél több kerékpár legyen használható állapotban. A becslések szerint Franciaországban mintegy 30 millió használt kerékpár lehet.

A kormány új tárolók kialakítását is finanszírozza, valamint ingyenes oktatást indít annak érdekében, hogy az otthon töltött két hónap után mindenki bizalommal üljön fel a kerékpárra.
A miniszter technikai támogatásokat is ígért a városoknak és megyéknek annak érdekében, hogy minél több új kerékpársávot és átmeneti gyalogosterületeket alakítsanak ki. Arra is emlékeztetett, hogy a kerékpárok vétele és javítása már a kijárási korlátozások május 11-én esedékes feloldása előtt is engedélyezett.

Ezzel párhuzamosan Anne Hidalgo párizsi főpolgármester bejelentette, hogy a párizsi Rivoli utcát a karantén feloldása után átmenetileg lezárja a gépkocsiforgalom elöl, és az intézkedés a tervek szerint a járvány végéig érvényben marad. A Rivoli utca lezárása hivatalosan a járvány miatti átmenti intézkedések részét képezi, de a főpolgármester nem zárta ki, hogy amennyiben sikeresnek bizonyul a kezdeményezés, véglegessé válhat Párizs egyik legfőbb útjának teljes átadása a kerékpárosoknak.

Borítóképünk illusztráció.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.