Franciaországot elérte a negyedik hullám

Külpol

Szigorúbb ellenőrzéssel és bírságolással készül a francia kormány a koronavírus-járvány újabb fellángolására.

Kötelezővé teszik a Covid elleni oltást az egészségügyi dolgozóknak – ez is része annak az intézkedéscsomagnak, amit hétfőn este jelentett be a francia kabinet. Gabriel Attal kormányszóvivő úgy fogalmazott: Franciaországban megkezdődött a járvány negyedik hulláma.

A kormány ezért szigorít a járvány elleni védekezésben: egyebek mellett kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára, illetve az oltási igazolványok felmutatása lesz kötelező számos helyen, így megkövetelik azoktól, akik étterembe vagy szórakozni akarnak menni, illetve vonatra vagy repülőre akarnak szállni.

Azokat a szórakozó- és vendéglátóhelyeket, amelyek nem ellenőrzik elég akkurátusan az oltási papírokat, megbírságolják. Attal elmondta, a tervezett 45 ezer eurós (16 millió forint) bírságokat olyan üzletekkel szemben, amelyek nem kérik el a vendégek oltási igazolványát, egyelőre 1500 euróban (540 ezer forint) szabják meg. A bírság összege azonban progresszívan növekszik ismételt szabályszegés esetén.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, a járványügyi ellenőrzések kezdetben azt hivatottak segíteni, hogy az emberek hozzászokjanak az intézkedések alkalmazásához, és ezért nem fognak rögtön az elején bírságolni. Az új szabályokhoz való alkalmazkodás több mint egy hetet, de egy hónapnál kevesebb időt fog majd igénybe venni. Az intézkedések része az is, hogy a koronavírusra pozitívan tesztelt személyeknek tíz napra karanténba kell vonulniuk. A hétvégén országszerte tüntetések is zajlottak a már előre ismert szigorítási tervek miatt.

A járvány kezdete óta a 67 millió lakosú országban több mint 5,9 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 111 678-an hunytak el a vírus okozta betegségekben – vagyis a fertőzöttek 1,88 százaléka.  A 9,7 milliós lakosú Magyarországon több mint 808 ezer covid- fertőzöttet azonosítottak és 30 ezren vesztették életüket –a halálozási arány nálunk 3,7 százalék, kétszeres a franciaországinak.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk