Hatszor szólt a rendőrfőnök, hogy vessék be a Nemzeti Gárdát a Capitoliumnál, de a felettesei ezt megakadályozták
Pedig sejtették, hogy óriási tüntetés készülődik.
Szerinte erről dönteni kell 2021-ben.
A WHO már tavaly februárban és júliusban is küldött szakértőket Kínába hasonló céllal, ám a látogatások eredményeiről később nem közöltek érdemi információt.
"Mert ez az elnök közvetlen veszélyt jelent."
Azt nem közölték, hogy melyik vakcinával oltották be őket.
A két ország a szankciók miatt is kimarad a nemzetközi vakcinaosztozkodásból.
Mert a fejlődése fő gátjának tartja.
Nancy Pelosi képviselőházi elnök irodájában ült, nem rejtegette a személyazonosságát.