Egyre többen támogatják az impeachment megindítását Trump ellen

  • MTI
  • 2021. január 10.

Külpol

 Eddig 190 törvényhozó biztosította támogatásáról az eljárás megindítását.

Egyre többen támogatják az amerikai törvényhozásban az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (az úgynevezett impeachment) megindítását Donald Trump leköszönő elnök ellen, azonban közel sem biztos, hogy a demokrata párti képviselők kezdeményezésének meglesz a szükséges támogatottsága a republikánus képviselők részéről – jelentette a helyi sajtó vasárnap.

Ted Lieu demokrata párti képviselő közölte, hogy eddig 190 törvényhozó biztosította támogatásáról az impeachment-eljárás megindítását. „Videóink vannak a beszédről, amellyel Trump feltüzelte a tömeget. Videóink vannak arról, ahogy a tömeg megtámadja a Capitoliumot” – írta a Twitteren. Pat Toomey republikánus szenátor azon véleményének adott hangot, hogy Trumpnak az ország érdekében mihamarabb le kellene mondania. Pénteken párttársa, Lisa Murkowski szenátor is hasonlóan nyilatkozott. Egy másik republikánus szenátor, Ben Sasse kijelentette, hogy fontolóra fogja venni az impeachment-eljárás megszavazását, ugyanis szerinte Trump megszegte hivatali esküjét.

A Trump ellen felhozott vádpontok megszavazásához kétharmados többségre van szükség a szenátusban, ehhez tizenhét republikánus törvényhozónak át kellene szavaznia. Még ha hivatali idejét követően is állapítják csak meg Trump bűnösségét, a kongresszus eltilthatja szövetségi közhivatalok viselésétől, ami azt jelentené, hogy nem indulhat a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Donald Trump ellen tavaly egyszer már megindították a felelősségre vonási eljárást, azonban akkor felmentették a republikánus többségű szenátusban. Nem volt eddig példa arra, hogy egy amerikai elnök ellen kétszer is impeachmentet indítsanak.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.