Weber: A CDU következő elnökén is múlhat a Fidesz néppárti jövője

  • narancs.hu
  • 2021. január 11.

Külpol

Szerinte erről dönteni kell 2021-ben.

Az Európai Néppárt (EPP) és így egész Európa számára nagy jelentőséggel bír, hogy ki lesz Németország következő kancellárjelöltje – idézi az EPP-t vezető Manfred Webert a Politico. Weber a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) e héten esedékes elnökválasztására utalt. Jó eséllyel ugyanis azt jelölik majd Németország következő kancellárjának, aki az EPP-tagjaként a német kormánypárt élére állhat.

Weber az Angela Merkel által megkezdett munka folytatásának fontosságát hangsúlyozta. A Politico szerint a folytonosság emlegetése jobbára Armin Laschet jelöltségének támogatását jelenti. Laschet jelenleg Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnöke.

A pártelnök személye a Fidesz számára sem közömbös, már csak azért sem, mert egyelőre még a magyar kormánypárt is a Néppárt, a legnagyobb uniós pártcsalád tagja. Weber szerint a CDU következő elnökének nagy felelőssége lesz abban a döntésben, hogy a Fidesz továbbra is a pártcsalád tagja maradhat-e. 

Politicónak nyilatkozva azt mondta, erről dönteni kell 2021-ben.

Weber az elmúlt hetek eseményeit visszalépésnek nevezte a Fidesszel való együttműködésben. Külön kiemelte a jogállamisági mechanizmus ellen emelt vétó ügyét.

(Politico)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.