Hatszor szólt a rendőrfőnök, hogy vessék be a Nemzeti Gárdát a Capitoliumnál, de a felettesei ezt megakadályozták

  • MTI
  • 2021. január 11.

Külpol

Pedig sejteni lehetett, hogy a korábbinál nagyobb tüntető tömeggel kell számolni. 

Steven Sund, a Capitolium rendőrségének vezetője szerint kongresszusi biztonsági tisztségviselők megakadályozták, hogy segítséget kérjen a Nemzeti Gárdától a Capitolium ostromakor. Sund  – mint arról a The Washington Post című amerikai napilap helyi idő szerint vasárnap beszámolt –  hozzátette, felettesei vonakodtak hivatalos lépéseket tenni a Nemzeti Gárda készenlétbe állítása érdekében, annak ellenére, hogy hírszerzési információkból sejteni lehetett, a korábbiaknál sokkal nagyobb tüntetésre kell számítani.

Kormányzati tisztségviselők korábban azt mondták, hogy küldtek volna embereket az amerikai törvényhozás épületének biztosítására, de nem érkezett ilyen irányú kérés a capitoliumi rendőrségtől. Kenneth Rapuano, az amerikai Védelmi Minisztérium honvédelmi és globális biztonsági ügyekért felelős főtitkár-helyettese a múlt héten tájékoztatott: a Pentagon kapcsolatban állt a capitoliumi rendőrséggel, de azt mondták nekik, nem lesz szükség a Nemzeti Gárda támogatására.

Sund hangsúlyozta, szólt az alsóház és a szenátus biztonsági tisztségviselőinek, hogy engedélyezzék a Nemzeti Gárda készenlétbe helyezésének kérelmezését, de ők ezt elutasították. A rendőrfőnök kérelmét állítólag hatszor utasították el vagy késleltették, annak ellenére, hogy Sund többször elismételte: ijesztő a helyzet. Sund január 16-án távozik tisztségéből. A lemondásra Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta Sund menesztését.

Szerdán Donald Trump elnök több száz feldühödött híve erőszakkal behatolt a Capitoliumba, és csak négy órányi művelettel – a Nemzeti Gárda segítségével – sikerült őket eltávolítani az épületből. Az ostrom során öten életüket vesztették. Az incidens miatt meg kellett szakítani a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét hozó november 3-i elnökválasztás eredményének véglegesítését. Trump az elmúlt hónapokban többször megkérdőjelezte a választás tisztaságát. A leköszönő elnök a Capitolium ostromának kezdetén dicsérte támogatóit, majd elítélte az erőszakot.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.