Beiktatták hivatalába Emmanuel Macron francia elnököt
Az újraválasztott államfő ezzel második ötéves mandátumát kezdte meg.
Az újraválasztott államfő ezzel második ötéves mandátumát kezdte meg.
Megint valamiféle rakétakísérletről lehet szó. A kilövés tényét a japán partiőrség megerősítette.
A halálos áldozatok között egy gyerek is van, és több mint ötvenen megsérültek. A sérültek közül tizenegynek az állapota nagyon súlyos.
Az eddig megszavazott dollármilliárdok lassan kimerülnek, és szeptemberig újabb utánpótlásra lesz szükség az amerikai elnök szerint.
A mariupoli acélgyár továbbra is erős orosz ostrom alatt áll.
A fehérorosz újságíró orosz párja, Szofija Szapega az elsőfokú ítélet szerint bűnös „társadalmi gyűlöletkeltésben”.
Zelenszkij elnök a BBC szerint elfogadná a Krím orosz ellenőrzését, csak legyen béke, és menjenek vissza a támadók oda, ahol az invázió előtt voltak.
Moszkva rettenetesen elégedett a magyar miniszterelnökkel.
Karine Jean-Pierre az első afroamerikai, nyíltan leszbikus személy ezen a poszton.
Erről a pénteki egyeztetésen volt szó a Reuters értesülései szerint.
Tegnap az ENSZ segítségével 500 embert sikerült kimenekíteni az ostromlott területről.
A lövöldözésnek több halálos áldozata is van.
Az orosz külügyminiszter nemrég egy olasz televízióban arról beszélt, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben zsidó vér folyik, hasonlóan Adolf Hitler náci vezérhez.
Orbán Viktor azzzal indokolta a döntést, hogy a magyar finomítókapacitás átállítása állami forrásokat vonna el, miközben az uniótól most egy ideig nem fogunk pénzt kapni a jogállamisági eljárás miatt.