Legkevesebb 22 halálos áldozata van a havannai szállodai robbanásnak

Külpol

A halálos áldozatok között egy gyerek is van, és több mint ötvenen megsérültek. A sérültek közül tizenegynek az állapota nagyon súlyos.

A hatóságok szerint túlélők vannak a romok alatt, ezért keresőkutyákat is bevetettek a felkutatásukhoz. Egy túlélő nővel beszélni tudtak a mentők. Egyetlen külföldi sincs a halálos vagy sérült áldozatok között, egy kétéves helyi gyereken azonban koponyaműtétet kell végrehajtani.

A belvárosban álló Saratoga patinás luxushotelben felújítást végeztek az elmúlt két évben, és május 10-én nyitották volna meg újra a szállót. Az illetékesek azt állítják, hogy az épületben csak a felújító munkások és az újranyitást előkészítő alkalmazottak tartózkodtak a robbanáskor. Nem világos, hogy ilyen körülmények között hogyan eshettek áldozatul gyerekek a balesetnek. Elképzelhető, hogy az épületen kívül voltak, ahová szintén hullottak törmelékek.

Egy közigazgatási tisztségviselő azt mondta egy állami médiumnak: tudnak arról, hogy a robbanás előtt gázpalackot cseréltek a konyhában, egy alkalmazott pedig gázszagot érzett.

A Saratoga a 19. században épült eredetileg üzletek és raktárak céljára. 1933-ban alakították szállodává, felújított állapotában 2005-ben nyílt meg.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk