Európai Bizottság: 2024 végéig vehetne még orosz olajat Magyarország

  • narancs.hu
  • 2022. május 6.

Külpol

Erről a pénteki egyeztetésen volt szó a Reuters értesülései szerint.

Amint arról beszámoltunk, új Oroszország elleni szankciós csomagot jelentett be szerda reggel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Von der Leyen az Európai Parlamentben tartott beszédében közölte, az Európai Unió országai hat hónapon belül felhagynak az orosz nyersolaj importjával, az év végéig pedig a finomított termékek behozatalával is. Úgy fogalmazott, ez egy teljes importtilalom lesz az orosz olajra, tengeri és vezetékes szállításra, nyers- és finomított olajra is. „Nem lesz könnyű. Néhány tagország erősen függ az orosz olajtól. De dolgoznunk kell rajta” – tette hozzá az elnök.

Csütörtökön a HVG számolt be róla, hogy a magyar kormány elutasítja az olajembargó tervét. Ezt Orbán Viktor meg is írta Ursula von der Leyennek, a magyar miniszterelnök levelében egyebek mellett azt írja: „Ha a bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják javaslatát, felelősséget kell vállalnia történelmi hibájáért.” Péntek reggeli szokásos rádióinterjújában pedig úgy fogalmazott Orbán, hogy a javaslat „felér egy magyar gazdaságra ledobott atombombával”.

A szerdai tárgyaláson a magyar és a szlovák kormánynak felajánlották, hogy ha nem vétózzák meg a javasolt szankciót, akkor 2023 végéig ennek a két országnak továbbra is engedélyezett lenne az orosz olaj beszerzése. Ugyanakkor Pozsony 2025-ig kért haladékot, a magyar kormány pedig azt követelte, hogy a vezetékes olajat vegyék ki a szankciós csomagból.

A Reuters értesülései szerint a péntek reggeli tárgyalásokon az hangzott el, hogy Magyarország, Csehország és Szlovákia további engedményeket kapna, hogy az embargós szabályozáshoz igazodjon, illetve, hogy fejlessze olaj-infrastruktúráját.

Az engedmények értelmében Magyarország és Szlovákia egy évvel a korábbi ajánlatnál tovább, 2024 végéig vehetne orosz olajat, Csehország pedig valamivel rövidebb ideig, 2024 júniusáig.

A többi tagállamnak a szankciós csomag elfogadásától hat hónapja lenne az orosz olajbeszerzések leállítására. Amint a Reuters egyik forrása fogalmazott, Magyarország és Szlovákia mindössze az oroszországból történő EU-s olajbeszerzés 6 százalékát adja, vagyis a nekik felajánlott könnyítésekkel együtt is egy nagyon erős lépés lenne a csomag elfogadása az unió részéről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.