Fél métert emelkedett a Duna vízszintje egy nap alatt

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 12.

Lokál

Úgy tűnik vége a nyárnak: jelentős lehűlés jön a következő napokban, az esőzések miatt több folyó is megáradhat. 

137 centiről 187 centire emelkedett a Duna Budapestnél egyetlen nap alatt – írja az Infostart. A lap emlékeztet, szakemberek szerint komolyabb árhullám érkezhet Ausztriából, ahol egyes helyeken akár az éves csapadékmennyiség egyharmada is lehullhat 3 nap alatt.

Az idokep.hu úgy számolja, hogy Ausztriában, Csehországban és Nyugat-Szlovákiában hétfő reggelig sok helyen 100-250 milliméter csapadék hullhat le, de a hegyvidéki területeken több mint 300 milliméter is összegyűlhet. Az esőzések miatt több folyó megáradhat, komoly árhullámra lehet számítani a Dunán, a Rábán és a Lajtán.

Ami a hőmérsékletet illeti, ott is hatalmas változás jön. Bár csütörtökön reggel még napsütés fogadta a budapestieket, a nyugati határhoz már megérkezett a markáns lehűlést hozó hidegfront. 

A Telex szerint az emelkedés olyan mértékű lehet, hogy az előrejelzés szerint Nagybajcsnál már szeptember 15-én meghaladhatja az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, majd a rá következő két napban a másodfokút is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.