Dokumentumfilm készült Hollywood leginkább félreértett színészéről

  • narancs.hu
  • 2021. július 8.

Mikrofilm

Szívszorító újra látni a Top Gun sztárját.

„Val Kilmer, Hollywood legváltozékonyabb és/vagy leginkább félreértett színésze 40 éven át dokumentálta saját életét és mesterségét. Több ezer órányi filmanyagot halmozott fel, a 16mm-es, testvérével készített házi videóktól azokig az időkig, amikor a Top Gun, a The Doors, a Tombstone – A halott város és a Mindörökké Batman ikonikus szerepeit alakította” – szól a Val című film hivatalos ismertetője. Ebben azt ígérik, hogy mindezekből az anyagokból Leo Scott és Ting Poo rendezők eredeti és nyers dokumentumfilmet alkottak, ami nemcsak egy csupaszív, a gyertyát két végén égető embert mutat be, de azt is, mit jelent művésznek lenni.

Az alkotók kilenc hónapon át digitalizálták a színész saját videóit. Elmondásuk szerint ezek segítségével minél többet láttak Val Kilmerből, annál inkább megértették, ki is ő valójában. „Az az érzésed, hogy őt valójában a saját mestersége érdekelte. Úgy gyűjtögette bölcsen az anyagokat mintha sejtette volna, hogy egy nap mindez egy nagyobb sztorivá áll majd össze” – fogalmaztak. A színész pályája a 80-as években kezdődött, olyan filmeknek köszönhetően mint a Top Gun, a Willow, a The Doors vagy a Szemtől szemben pedig hamar sztárrá vált. A 2000-es években viszont egymást követték hatalmas buktái: A vörös bolygó, A spártai vagy a Nagy Sándor, a hódító sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Néhány évente ezek után is akadt egy-egy jobban sikerült mozija (Durr, durr és csók; Mocskos zsaru – New Orleans utcáin; Palo Alto), ám kikerült a reflektorfényből. Ehhez az is hozzájárult, hogy 2015-ben gégerákkal diagnosztizálták, ami miatt elvesztette hangját. A dokumentumfilmben többek között erről is beszámol – szívszorító látni, amint a 90-es évek egyik sztárja elektromos beszédsegítő készülékkel beszél életéről.

A Val azonban nem csak amiatt érdekelheti a filmrajongókat, hogy a betegsége miatt az elmúlt években a világ elől elvonult színész újra kamera elé állt. A filmben egy rakás, eddig soha nem látott, színfalak mögötti jelenet is nézhető lesz majd Kilmer filmjeiből. Csak A vörös bolygó című mozi forgatása alatt 200 órányi anyagot filmezett például, emiatt külön kamerastáb követte őt.

A Val az idei Cannes-i Filmfesztiválon debütál majd, ezt követően a tengerentúli mozik július 23-tól vetítik, az Amazon Prime-on pedig augusztus 6-án mutatják be.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.