"Az áldozatok nevei ne merüljenek feledésbe"

Mikrofilm

A holokauszt áldozatainak síremlékeit tisztító önkéntesekről és a botlatóköveket készítő Gunter Demnigről, emlékező családtagokról és az emlékezést segítőkről forgatott dokumentumfilmet Dobray György.

Budapesten különféle hátterű fiatalok és kevésbé fiatalok részvételével szerveztek tábort, a résztvevők egy zsidó temetőben tisztítják meg az elhanyagolt sírokat. Mindeközben a német képzőművész, Gunter Demnig botlatóköveket készít a holokauszt áldozatainak emlékére, erről szól Dobray György Kövek című dokumentumfilmje. 

Magyar Narancs: Miért épp erről forgatott?

Dobray György: Igazából nem én választottam, miről készítek filmet, a téma választott engem. Apám munkaszolgálatos volt, másfél éves koromban elvitték, eltűnt, később valamikor anyám kapott egy értesítést, hogy meghalt. Ez az ember életét végigkíséri. Lelkiismeret-furdalásom volt, miért nem néztem utána jobban, mi történt apámmal, miért nem faggattam anyámat vagy a rokonaimat, akik ismerték, milyen volt. Valamiért igyekeztem nem beszélni róla. Később gyávának, lustának éreztem magam emiatt.

Két évvel ezelőtt hallottam a Klubrádióban egy riportot Braun Verával, aki Németországban él, gyermekorvos, és arról mesélt, hogy amikor Magyarországon járt a nagynénjével, kimentek a Kozma utcai temetőbe, és azt tapasztalták, hogy nagyon sok sírt, emlékkövet megrongált az idő, belepte a por, a moha, a sár, ők is alig találták meg azt, akit kerestek. Akkor merült fel benne, hogy meg kellene oldani ezt a helyzetet, hogy legalább az áldozatok nevei olvashatóak legyenek. Mikor Vera visszament Németországba, felkereste a német evangélikus egyházat, és sikerült ahhoz támogatást szereznie, hogy egy csoport, aminek a tagjai már foglalkoztak hasonló renováló, értékmentő tevékenységgel, ide is eljöttek, és a zsidó temetőkben a holokauszt áldozatainak a síremlékeit, sírköveit tisztították meg.

Teljesen biztos voltam benne, hogy erről filmet kell csinálnom. Akkor hallottam azt is, hogy Gunter Demnig valamikor szintén Magyarországra jön. A botlatókövekkel bár egész másfajta módon, de ugyanúgy emléket állít a holokauszt áldozatainak. Az emlékezésnek ez a két módja nagyon is összefügg, hisz’ végtére is mind a két tevékenység arról szól, hogy az áldozatok nevei ne merüljenek feledésbe.

MN: A zsidó temetőkben végzett önkéntes munka alkalmával vallástól függetlenül nagyon sokféle hátterű ember, fiatalabbak és idősebbek találkoztak. Milyenek voltak ezek az alkalmi közösségek?

DGy: Először volt bennem egy prekoncepció, hogy jó lenne, ha nem csak németek, spanyolok, meg amerikaik vennének részt a sírfelújításban, hanem magyarok is. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) meg is hirdetette a lehetőséget, de akkor egy magyar se jelentkezett az önkéntes munkára. Végül elkezdtünk forgatni azzal az operatőrrel, akinek életében ez volt az első komoly munkája, akkor találkoztam vele először. De szerencse, hogy összehozott az élet Kotsis Gergellyel, fantasztikusan tudtunk együtt dolgozni. Nem tudtam, hogy fognak a résztvevők a filmforgatáshoz viszonyulni. Az volt a lényeg, hogy teljes természetességgel magukat adják, ne görcsöljenek rá, ne csináljanak úgy, mintha a sírfelújítás óriási pátosszal járna, mert akkor a film nem lett volna valósághű. De hála Istennek, volt némi rutinjuk, mert máshol is végeztek már hasonló feladatot. Teljesen természetesek tudtak maradni, verbálisan és a cselekedeteikben is magukat adták. 90 százalékban fiatal emberek voltak, fiúk, lányok, akik együtt jöttek, vagy akkor ismerkedtek meg.

 
Dobray György

A film másik részében a botlatóköveknél megjelent, még élő családtagok nyíltan és mély érzelmekkel emlékeztek meg az elhunytakról. Ez nagyon megérintett, de nem szerettem volna, hogy az egész film szomorú hangulatú legyen. A sírokon dolgozó önkéntesek meg, mint ahogy az a filmből igyekezetem szerint kiderül, nyilván felfogták, bár kegyeletteljes dolgot tesznek, iszonyú precizitással próbálták meg a köveket megtisztítani, megmenteni az utókornak a neveket, mindeközben teljesen szabadon, mindenféle hétköznapi dologról, vidáman beszélgettek. Összekapcsolódott bennem ez a két motívum, bár két teljesen más dologról van szó, mégis összeillettek a hangulatok, a cselekedetek, és hát, közös a cél.

MN: A botlatókövek Európa-szerte ismert sajátos emlékművek. Mit gondol, megfelelő módon szolgálják az emlékezést?

DGy: Szerintem nagyon jó ötlet és nagyon megfelelő mód. Egy gesztus, nem is annyira az a fontos, hogy kiről-kiről minél több információt lehessen megtudni, mert sokszor tényleg alig lehet tudni valamit. De ahogy azt Gunter is elmondja, nagyon fontos, hogy szem előtt legyen ez a fajta emlékezés, olyan helyen, ahol nem lehet igazából megrongálni, senki érdekei nem tudnak ezek fölé helyezkedni. Az utcaterületek az önkormányzatokhoz tartoznak, a helyi hivatalok pedig nagyon segítőkésznek mutatkoztak az alatt az idő alatt is, míg Gunterrel forgattam: Hatvantól Székesfehérváron át Pápán keresztül Budapestig mindenhol maximálisan segítették, és nem csak azzal, hogy a helyet odaadták, de áramforrást és az egyéb szükséges kelléket is a rendelkezésére bocsátottak.

MN: Ezek a tevékenységek az emlékezet, az emlékezés fenntartását szolgálják. Civil kezdeményezésű gesztusok. Lát jó példát az állami emlékezetpolitika intézkedései közül?

DGy: Sok zsidó temetőt újítottak már fel államilag vagy zsidó közösségek által. De nyilván minden területen lenne mit tenni. Például az oktatás területén sosem lehet eleget beszélni a holokausztról, de az az igazság, hogy nem tudom pontosan, most milyen mélységig, milyen mennyiségben van jelen ez a különböző iskolákban. Az biztos, hogy nagyon fontos, hogy ez ne felejtődjön el. A következő munkám témája is hasonló lesz, a  roma holokausztról szeretnék rendhagyó filmet forgatni.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?