Elmarad a hagyományos nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

  • narancs.hu
  • 2020. április 28.

Mikrofilm

De a szervezők dolgoznak azon, milyen új formában lehetne mégis szemle.

Elmarad a hagyományos, több évtizedes múltú nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban - jelentette be kedden Andrea Pfeffer Ferklová, a nyugat-csehországi fürdőváros polgármestere.

A fesztivál szervezői korábban azt tervezték, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezvényt júliusról augusztusra halasztják, de a város önkormányzata hétfői ülésén ezt nem fogadta el.

A polgármester közölte: a fesztivál szervezői várhatón még a héten részletes tájékoztatást adnak arról, milyen új formában tartják meg idén a szemlét. Értesülései szerint az idei, 55. nemzetközi szemlét az egész országra kiterjedő filmbemutató-sorozat formájában rendezik.

Tavaly a nemzetközi filmfesztivál 54. évfolyamának zárónapján a Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov bolgár rendezőpáros Apa című filmje kapta a fődíjat, a Kristályglóbuszt. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének fődíjáért, amellyel 25 ezer dolláros (8,1 millió forint) pénzjutalom is jár, tavaly 12 film versengett. Magyar alkotás nem volt köztük.

(MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.