Lássuk a tényeket: az MSZP-nek és az SZDSZ-nek esélye sincs folytatni a kormányzást. Nincs ok, amiért megérdemelnék most, hogy maradjanak. A baloldal történelmi leckét kaphat 2010-ben abból, hogy mit válaszolnak a szavazók a havonta új és soha be nem fejezett politikai programokra, a komolytalan nem kormányzásra. Az "üzletelésekre", a korrupcióra, a nagyképűségre. A Fidesz fog kormányozni; és mivel nem ismerjük a programjukat, kiindulni abból tudunk, amit eddig láttunk: a megtagadott "ingatlanadós" programjukból, a kormányzáskor már biztosan vállalhatatlan népszavazásukból, atlantista külpolitikájukból és a gazdasági helyzetből, amely azt mutatja, hogy nagyon mást, mint amit Bajnai tett, a Fidesz sem fog tenni. Nem tehet mást, csak valami hasonlót, folytatásként.
Furcsa módon a Fidesz legnagyobb problémája, hogy nem találja, találta még meg az ellenfelét. Az MSZP-nek ma a választásról annyi a mondanivalója, hogy vereséget fog szenvedni. Néha szóba kerül az is, hogyan lehet a legkevésbé kikapni. Akik az MSZP-ben - akár a "fiatalok", akár az "öregek" közül - alkalmasak és esélyesek lennének egy kampány vezető pozícióit betölteni, ma azt keresik, hogyan lehet elbújni, és kibekkelni a választás után kezdődő (?), újjáépítésig tartó időszakot. Az MSZP kihagyja a 2010-es választást, választóinak csak annyit üzen: talán legközelebb. Az SZDSZ helyzetét jól jellemzi, hogy Retkes Attila elnök nem kíván többet Kóka János frakcióvezetővel foglalkozni. Nincs is már jelentősége annak a házbizottsági döntésnek, amely a szocialisták vezetésével kimondta: az SZDSZ ellenzéki párt. A liberálisok elintézték a dilemmát maguk között: a frakció kormánypárti, a pártvezetés ellenzéki. Minimum két SZDSZ van, és politikáik nem találkoznak, csak ütköznek.
*
Magyarország egésze változás után kiált, még a kormánypárti része is. A változás tartalmát éppen ezért érdemes definiálni, ha el akarunk jutni a jó, hatékony és bizalmat ébresztő politikához. Változás az, ha a politikából kikopik a maffia. Ha többet nem tudnak a közpénzhez nyúlni üzleti kalandorok. Ha megszűnik a mérhetetlenül magas állami és önkormányzati korrupció. Ha nem lesz a növekedésnek gátat szabó bürokratikus akadály és vállalhatatlan adónyomás a vállalkozó, befektetni és megtakarítani kívánó hazai polgárságon. De változás az is természetesen, ha még többet lopnak, ha még több a kátyú, ha egyszer csak "királya" lesz Magyarországnak. Egyedül Orbán Viktoron és a pártján múlik lassan, hogy melyik utat választja Magyarország.
Láthatóan változás maga a Bajnai-kormány is, az előzővel összehasonlítva. Ez egyben lendületet is ad a Szigetvári Viktor kabinetfőnök által a Népszabadság hasábjain nyíltan deklarált posztmodern felfogásnak, a szocialista mezben (hét osztogató, tönkretevő, majd semmittevő, utána kényszerpályás év után) félénken, de konzervatív-liberális irányt vevő kormányzásnak. Ráadásul, ha nem átverés - mint ahogy simán lehet az is -, Bajnai Gordon nem indul el a választásokon, értelmetlenné téve így, hogy egy "nem politikust" bárki is támadjon. A miniszterelnök ily módon is építi a bizalmat a kormány és saját maga felé is. Nem vitás, hogy ez is egyfajta építő erő. De csak bizonyos szintig.
A köz ugyanis érzi, hogy Magyarország elrontotta, elszalasztotta az elmúlt éveket. Az országban ma nem optimisták és pesszimisták állnak egymással szemben, csak pesszimisták és a legfeljebb kiábrándultak. A választásig hátralévő hónapokat minden politikai szereplő átmeneti időnek tekinti. Lemondó hangulatban készül a kormány a lemondásra, az MSZP-t és a SZDSZ-t átjáró hangulat pedig átragad a választóikra is - nyilvánvalóan nincs sok kedvük erre a depresszióra szavazni.
Magyarország elkezdett felkészülni a szocialisták és a szabad demokraták kormányzásának végére. Látszik, hogy nincs értelme ilyen körülmények között ellenzéki árnyékkormány felállításának, mert olyan biztosra veszik sokan a váltást, hogy még véletlenül azt gondolnák, már meg is történt. És akkor programot kellene adni az országnak, amely túl korán állítaná kényszerpályára a Fideszt. Semmit sem kell tenni - érzi a Fidesz. Rosszul.
*
A Fidesznek nem kell mindent megtennie, de néhány lépést igen, ha nem akar a választások napján vagy néhány hónappal azután nagyon meglepődni.
Dacára annak, hogy a Fidesz évek óta toronymagasan vezet a többi párt előtt, a szövetségi politika kérdése nem zárulhatott le. Ma úgy tűnik, hogy a Fidesz önmagában is képes lesz kormányt alakítani, de egyrészt ezt nyilván nem lehet adottnak venni, másrészt egy egyszerű többségnél többre van szükség Magyarország megváltoztatásához.
A következő kormány kétharmados többsége eddig fenyegető veszélyként került szóba, másfelől pedig úgy, mint egy lehetőség az elszámoltatásra (ez utóbbi a Jobbik-szavazók megnyeréséért). Pedig a kétharmados többség esély is lehet; a kétharmad nem feltétlenül jelent rombolást, jó és ma igencsak szükséges dolgokra is használható. A Fidesz elég látványosan hagyta ki, utasította el azokat a javaslatokat, amelyek az elmúlt években a kétharmados többséget igénylő területek átalakítását, reformját célozták. Ezt lehet úgy is nézni, hogy a Fidesz ott gáncsolta a kormányzati törekvéseket, ahol tudta. De van egy másik olvasat is. A Fidesz legutóbbi kormányra kerülésekor, 1998-ban is többet ígért egyszerű kormányváltásnál (sok-sok várakozást egyébként messze nem teljesítve). A Fidesz nyilvánvalóan magához igyekszik kötni annak az új Magyarországnak a megteremtését - máshonnan nézve: a mai Magyarország megerősítését -, amiről Gyurcsány Ferenc beszélt a 2006-os kampányban, azóta pedig különféle programjaiban a Fidesz is.
Szükség van konstruktív kétharmadra, mert az önkormányzatok, a közigazgatás a szétesés szélén állnak, már nem elég csak a lyukakat befoltozni. Szükség van a konstruktív kétharmadra, mert a politika finanszírozásának botrányai az egész közéletet lehetetlenítik el. Szükség van a konstruktív kétharmadra, mert meg kell erősíteni alkotmányos alapjogaink védelmét: túl sok a szabályozás, és így a lehetőség is a visszaélésre. Szükség van a konstruktív kétharmadra, mert önkormányzati rendszerünk működésképtelen, a médiatörvény azóta rossz, hogy elfogadták, és néhány ponton az Alkotmány is módosításra szorul, még akkor is, ha a rendszer húsz éve elfogadott keretein nem kell változtatni. Szükség van tehát a konstruktív kétharmadra, ha nyilvánvalóan jó célok vezetik a politikát - éppen ezért ehhez a kétharmadhoz partnerségre is szükség van.
*
Ha egyszerű többségről, ha kétharmadról beszélünk, a nemzeti-konzervatív Fidesznek válaszolnia kell például arra az EP-választási eredmények után felmerülő kérdésre, hogy a "nemzeti" (helyette inkább: szélső-) Jobbik, vagy a konzervatív MDF partnersége a szimpatikusabb, elvibb, demokratább. A kettő együttese nem megy. Orbán Viktor is érzi ezt a dilemmát, amikor "Fundamentumaiban" és az utána következő nyilatkozataiban is jelezte: sem az MSZP-vel, sem a szélsőjobbal nem köt koalíciót. A kérdés már csak az, hogy Orbán Viktor szélsőjobboldalnak tekinti-e a Jobbikot, miközben ez a párt számtalan önkormányzatban együtt dolgozik a Fidesszel. Vona Gábort, akivel egy polgári körben ült? Morvai Krisztinát, akivel a Fidesz az "emberjogi" profilját építgette? Van-e bátorsága feladni a középtávú nemzeti célokért a rövid távon kényelmesebb álláspontot? A "kényelmes" hallgatást a Jobbik napi gyakorlatáról: a kereskedelmi tévék bezárásától kezdve, újságírók Izraelbe küldésétől és a cigányokkal szembeni agresszión keresztül az alkotmányellenes, antidemokrata Magyar Gárda életben tartásáig. A határok elmosása helyett a határok megerősítésére van szükség a Fidesz és a Jobbik között. Ehhez azonban választ kell kapnunk arra: tud-e a Fidesz elnöke a Jobbiknak való megfeleléstől teljesen eltérően, egészen máshogy, egy konzervatív szavazó ízlésének megfelelően beszélni és gondolkodni? Ettől kell, hogy függjön a Fidesz koalíciója az MDF-el vagy bármilyen, az Országgyűlésbe jutó középpárttal. Minden más, esetleges személyes ellenszenv lényegtelen, sokadlagos szempont.
A szerző politikai szakértő.
