Orbán Viktor útja a bátorságtól a bukásáig

  • Molnár Péter
  • 2021. január 4.

Publicisztika

A miniszterelnök még nem veszítette el a következő választást, de morális értelemben már megbukott. Számos ember halálához járul hozzá a járvány idején, közvetlenül és folyamatosan. Molnár Péter egykori Fidesz-alapító írása.

“Volt honnan buknia” - mondta drámaelemzés óráján Othelloról a Katona József Színház egykori legendás dramaturgja, Fodor Géza, egyik kedvenc tanárom az ELTE Esztétika szakán.

Gondolkodni elfogulatlanságra törekedve érdemes, a saját igazságban való kétkedés unalmas hiánya nem is nevezhető gondolkodásnak.

Nehéz lenne elvitatni Orbán Viktortól a tehetséget, az energiát. És a bátorságot. 1988. június 16-án, Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján együtt mentünk a Bibó kollégiumból, ahol két és fél hónappal korábban a Fideszt alapítottuk, a diktatúra akkor még szűkkörű nyílt ellenzékének megemlékezésére, a Batthyány-örökmécseshez. Az ókori római köztársaság elleni legnagyobb rabszolgafelkelést vezető Spartacusról elnevezett presszó előtt gyülekeztünk. Kevesen, a rendőrők jóval többen voltak. Tamás Gáspár Miklós odasétált az örökmécseshez, előhúzott egy összehajtogatott papírlapot (éppen akkortájt született a slam műfaja Chicagóban és New Yorkban), és elkezdte felolvasni a beszédét. A rendőrök az első mondatok után lefogták. Orbán Viktor volt az, aki megpróbálta kiszabadítani. Azonnal lefogták őt is. Kis János igyekezett kihúzni a rendőrök kezeiből, neki a karjára húztak rá egyet gumibottal. Tamás Gáspár Miklóst és Orbán Viktort elvitték, aztán a rendőrök, félkörben válltól vállig állva, a Spartacus előterében álló székek és asztalok közé szorítottak minket, tüntetőket.

Ijesztő volt, de némi további gumibotozásnál (az is igazolhatatlan volt), több nem történt. A tüntetés a Szabadság téren folytatódott, és a Vörösmarty téren ért véget. Kis János fájlalta a karját, de lelkesen jött vissza a Bibó kollégium felé (aminek a közelében lakott), és útközben a Bartók Béla úti postáról táviratoztunk a Szabad Európa Rádiónak. Örömmel, mert mégiscsak volt megemlékezés.

Harminckét és fél évnyi időugrás a 21. század harmadik évtizedének elejére. Orbán Viktor lassan tizenegy éve miniszterelnök. Még nem veszítette el a következő választást. De morális értelemben már megbukott. Ez persze már politikusi pályája, és különösen a hatalommal visszaélő, egyre inkább hatalomközpontosító és bűnbakképző miniszterelnöksége számos pontján megtörtént. Mégis, a járvány révén talán minden eddiginél drámaibb megvilágításba került, hogy mit is tesz a magyar emberek állítólagos képviselőjeként. A járvány közben is rengeteg közpénzt költött, és költ hatalma még megmaradt korlátainak lebontására, és hatalma választásoktól független bebetonozására. Tette és teszi ezt ahelyett, hogy minden felszabadítható összeget az egészségügyi ellátó rendszer megerősítésére fordított volna, illetve fordítana. Ezzel számos ember halálához járul hozzá, közvetlenül és folyamatosan. A kórházakban nincs még egy orvos, nincs még egy ápoló, nincs még egy betegszállító. Pedig életeket menthetnének. Egyre többek életében jelenik meg a halál, olyankor is, amikor még várakoznia kellett volna. Egyre több olyan család gyászol, ahol a gyász elkerülhető lett volna. Ahogy az 1988-ban Orbán Viktort a diktatúra rendőreinek karjaiból kiszabadítani próbáló Kis János mondja a Magyar Narancs év végi számában: "Ne kerteljünk: ez a tragédia személy szerint Orbán Viktor lelkén szárad." 

Ez így van. Orbán Viktor morális bukása bevégeztetett.

A szerző a Fidesz alapítója, a párt egykori alelnöke, illetve 1990 és 1993 között országgyűlési képviselője, szólásszabadság-kutató, magyar és Európa-bajnok slammer, a Földalatti Slam Akadémia alapítója és főszerkesztője. 

Címlapképünkön: Deutsch Tamás, Orbán Viktor és Molnár Péter (b-j), a FIDESZ képviselői a közelgő választásokra országos listát kiállító 12 párt csúcstalálkozóján az Országházban 1990. március 5-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.