“Volt honnan buknia” - mondta drámaelemzés óráján Othelloról a Katona József Színház egykori legendás dramaturgja, Fodor Géza, egyik kedvenc tanárom az ELTE Esztétika szakán.
Gondolkodni elfogulatlanságra törekedve érdemes, a saját igazságban való kétkedés unalmas hiánya nem is nevezhető gondolkodásnak.
Nehéz lenne elvitatni Orbán Viktortól a tehetséget, az energiát. És a bátorságot. 1988. június 16-án, Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján együtt mentünk a Bibó kollégiumból, ahol két és fél hónappal korábban a Fideszt alapítottuk, a diktatúra akkor még szűkkörű nyílt ellenzékének megemlékezésére, a Batthyány-örökmécseshez. Az ókori római köztársaság elleni legnagyobb rabszolgafelkelést vezető Spartacusról elnevezett presszó előtt gyülekeztünk. Kevesen, a rendőrők jóval többen voltak. Tamás Gáspár Miklós odasétált az örökmécseshez, előhúzott egy összehajtogatott papírlapot (éppen akkortájt született a slam műfaja Chicagóban és New Yorkban), és elkezdte felolvasni a beszédét. A rendőrök az első mondatok után lefogták. Orbán Viktor volt az, aki megpróbálta kiszabadítani. Azonnal lefogták őt is. Kis János igyekezett kihúzni a rendőrök kezeiből, neki a karjára húztak rá egyet gumibottal. Tamás Gáspár Miklóst és Orbán Viktort elvitték, aztán a rendőrök, félkörben válltól vállig állva, a Spartacus előterében álló székek és asztalok közé szorítottak minket, tüntetőket.
Ijesztő volt, de némi további gumibotozásnál (az is igazolhatatlan volt), több nem történt. A tüntetés a Szabadság téren folytatódott, és a Vörösmarty téren ért véget. Kis János fájlalta a karját, de lelkesen jött vissza a Bibó kollégium felé (aminek a közelében lakott), és útközben a Bartók Béla úti postáról táviratoztunk a Szabad Európa Rádiónak. Örömmel, mert mégiscsak volt megemlékezés.
Harminckét és fél évnyi időugrás a 21. század harmadik évtizedének elejére. Orbán Viktor lassan tizenegy éve miniszterelnök. Még nem veszítette el a következő választást. De morális értelemben már megbukott. Ez persze már politikusi pályája, és különösen a hatalommal visszaélő, egyre inkább hatalomközpontosító és bűnbakképző miniszterelnöksége számos pontján megtörtént. Mégis, a járvány révén talán minden eddiginél drámaibb megvilágításba került, hogy mit is tesz a magyar emberek állítólagos képviselőjeként. A járvány közben is rengeteg közpénzt költött, és költ hatalma még megmaradt korlátainak lebontására, és hatalma választásoktól független bebetonozására. Tette és teszi ezt ahelyett, hogy minden felszabadítható összeget az egészségügyi ellátó rendszer megerősítésére fordított volna, illetve fordítana. Ezzel számos ember halálához járul hozzá, közvetlenül és folyamatosan. A kórházakban nincs még egy orvos, nincs még egy ápoló, nincs még egy betegszállító. Pedig életeket menthetnének. Egyre többek életében jelenik meg a halál, olyankor is, amikor még várakoznia kellett volna. Egyre több olyan család gyászol, ahol a gyász elkerülhető lett volna. Ahogy az 1988-ban Orbán Viktort a diktatúra rendőreinek karjaiból kiszabadítani próbáló Kis János mondja a Magyar Narancs év végi számában: "Ne kerteljünk: ez a tragédia személy szerint Orbán Viktor lelkén szárad."
Ez így van. Orbán Viktor morális bukása bevégeztetett.
A szerző a Fidesz alapítója, a párt egykori alelnöke, illetve 1990 és 1993 között országgyűlési képviselője, szólásszabadság-kutató, magyar és Európa-bajnok slammer, a Földalatti Slam Akadémia alapítója és főszerkesztője.
Címlapképünkön: Deutsch Tamás, Orbán Viktor és Molnár Péter (b-j), a FIDESZ képviselői a közelgő választásokra országos listát kiállító 12 párt csúcstalálkozóján az Országházban 1990. március 5-én. MTI Fotó: Soós Lajos
