A külpolitikai helyzet alakulása – az uniós intézmények, különösen az Európai Parlament magára találásán kívül az egyesült államokbeli elnökváltás – mellett a járványhelyzet katasztrofális, illetve az emiatti gazdasági válság rossz kezelése is növeli az ellenzék 2022-es esélyeit – de a sikerért még sokat kell dolgoznia. A Magyar Narancs friss karácsonyi dupla számában olvasható interjúból kiderül az is, Kis János mit gondol Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségéről. Rövid részlet a beszélgetésből:
Magyar Narancs: A járványhelyzet kezelésének értékelése jól jellemzi a hazai viszonyokat: mintha nem ugyanabban a valóságban élnénk. Folyamatos diadaljelentések az egészségügy teherbíró képességéről, a nagyszerű felkészültségről, a csillogó szemű önkéntes orvostanhallgatókról az egyik oldalon, a védekezésben dolgozó orvosok, ápolók, egyetemisták és betegek kétségbeesett beszámolói a drámai helyzetről, a mindent eluraló káoszról a másik oldalon. Meddig tartható ez fenn?
Kis János: Egyedül december első hetében ezernél több ember halt meg. Ezernél több ember, akik élhetnének, ha nincs a járvány: ez fájdalmas és megrendítő. És ki tudja, közülük hányan élhették volna túl a betegséget, ha a magyar egészségügy nem lenne szétrohasztva, az állam pedig üzemszerűen működne. Mi a nemzeti tragédia, ha ez nem az? Ne kerteljünk: ez a tragédia személy szerint Orbán Viktor lelkén szárad.
MN: Miért gondolja ezt?
KJ: Mindenfelől azt hallani, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállam. Holott a kérdés már rég nem az, hogy jogállam-e a magyar állam, hanem az, hogy állam-e egyáltalán. Persze, ellát funkciókat, amelyeket államok szoktak végezni: adót hajt be, szabályokat alkot, kényszert alkalmaz és így tovább. De ilyesfajta feladatokat a feudális fejedelemségek is teljesítettek; ettől még nem voltak államok. Az államok az abszolutizmus korában jöttek létre, amikor a személyi függőségek láncolatát felváltotta a hivatali tisztségek személytelen hierarchiája, a közhatalom elvált a privát hatalomtól, a közpénzek elváltak a magánpénzektől. Az Orbán-rezsim véget vetett ennek a szétválasztásnak. Az intézményi struktúrák személyi függőségeknek rendelődnek alá, szemérmetlenül zajlik a közpénzek átszivattyúzása Orbán érdekkörébe, hogy az így létrehozott magánvagyonok azután megjelenjenek a politika legkülönbözőbb területein.
Minden vezető állami tisztségviselő Orbán Viktor vazallusa. Senki nem építhet a tisztségével járó hatáskörökre, mert nem az számít, hogy mi az intézményi beosztása, hanem az, hogy a Vezér udvartartásába tartozik-e.
Orbán bizalmasa átveheti az egészségügy fölötti irányítást, noha rendészeti miniszterként semmi köze hozzá. Egy Orbán-közeli oligarcha nagyobb hatalommal rendelkezhet egy minisztérium fölött, mint maga a miniszter. De csak addig, amíg a Vezér le nem veszi róla a kezét. Akkor egyszeriben üldözött vad lesz belőle. Itt tart az államiság Orbán Viktor uralma alatt. És a járvány mutatta meg csak igazán, hogy az állam privatizálása hová vezet.
MN: Hová vezet?
KJ: Orbán ellenzékből megbuktatta az egészségügyi reformot „az egészség nem üzlet” demagóg jelszavával, kormányra kerülve pedig magára hagyta az egészségügyet. Tíz éven át a füle botját sem mozgatta, miközben folyamatosan zajlott a kórházi orvosok és szakápolók menekülése külföldre, a magánszférába vagy más szakmába, a maradék független sajtó pedig tele volt kórházi fertőzésekről, a sürgősségi ellátás katasztrofális állapotáról szóló beszámolókkal. A tények tagadásán kívül egyetlen dolog jutott az eszébe: centralizálni, centralizálni, és még jobban centralizálni. Volt egy jól szervezett tisztiorvosi hálózatunk, elismert szakemberekkel, laboratóriumokkal, önálló hatósági jogkörökkel. Az ÁNTSZ a saját szakmai normái szerint, autonóm intézményként működött. Sikeresen szétverték, a maradékát besorolták a humánerőforrás-minisztériumba. Maradt nekünk Müller Cecília, háta mögött két rendőrtiszttel.
Ha Orbánnak éppen szüksége van a járványügyi és virológiai szakemberek tekintélyére, összehív néhányat közülük, hogy rájuk hivatkozhasson. Ha nem tetszik neki a szakvéleményük, szóba se áll velük, a papagájkommandója pedig reggeltől estig hajtogatja a parlamenttől a bulvárlapokig, hogy: „Rrrriogatás! Rrrriogatás!” A nyár végén, amikor a járványügyi adatok romlása már jelezte, hogy nyakunkon a második hullám, Orbán nagy mellénnyel bejelentette, hogy korlátozásokra semmi szükség: van elég kórházi ágy és lélegeztetőgép, mindenkit meggyógyítunk. Csak sajnos hiába az ágy és a lélegeztetőgép, ha nincs hozzá szakápoló és orvos, aki a beteget ellássa, ha a betegnek egy hétig kell várnia, amíg megérkezik hozzá a mentő, és mire kórházba kerül, már mehet is a lélegeztetőgépre.
Ahhoz a megalomán tervhez, hogy Magyarország legyen „lélegeztetőgép-nagyhatalom”, elegendő egyetlen Vezér hűséges és szolgálatkész vazallusaival, akik a piacinál jóval magasabb áron vásárolnak be, a legtöbb pénzt pedig – mit tesz isten – Orbán Viktor egyik főtanácsadójához köthető cégnél költik el. Ahhoz azonban, hogy a tüneteket mutató beteget időben teszteljék és kórházba juttassák, és ott megfelelő ellátásban részesítsék, ahhoz bejáratott, anyagi eszközökkel és önálló hatáskörökkel ellátott szakapparátusok kellenének, amelyek képesek és mernek is a saját normáik szerint működni. A raktárakban porosodó lélegeztetőgépek és a káoszba fulladó betegellátás egyaránt Orbán önkényuralmi rendszerének a termékei. És sajnos a temérdek emberi szenvedés és szükségtelen halál is.
E rövid cikkajánlónk egy remek interjú kivonata. Az eredeti cikk teljes mélységében, szélességében és magasságában a Magyar Narancs fenomenális karácsonyi dupla számában olvasható - amely előfizetés ellenében immár digitálisan is elérhető! Vásárolja meg az újságosnál, a közértben, a benzinkúton - vagy szerezze meg most rögtön!
