„Humoros és gyönyörű, ez a kettő elengedhetetlen” – Roberto Benigni-interjú

Sorköz

Végigugrált a széksorok tetején, ő pedig leborult Scorsese elé. Idézzük fel a Magyar Narancs interjúját az Oscar-díjas Roberto Benignivel 2006-ból!

Kedves Olvasónk!

A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti vagy tudományos tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2006. augusztus 24-i számában jelent meg.

 

Az élet szép alkotójaként learatott minden babért: az Oscar-gálán a széksorok tetején ugrándozott, a cannes-i díjkiosztáson leborult a földre a zsűrielnök Scorsese elé, és csókolgatni kezdte méregdrága bőrcipőjét. Ha nem a nyilvánosság előtt szerepel, jóval visszafogottabb, ám széles gesztusai és lehengerlő szóáradataÉ mondhatom, originális. A Pinocchio, A szörnyeteg, a Johnny Stecchino rendezője, az utolsó Fellini-film, A Hold hangja sztárja valójában bohócnak álcázott forradalmár. E héttől pesti mozikban prédikál az iraki háborúról a Tigris a hóban című filmjében.

*

Magyar Narancs: Fellini azt mondta önről, annyira érzékeny, hogy bohócnak kell tettetnie magát.

Roberto Benigni: Nem tudtam róla. Áldom érte. Szeretem, ha a bohócok közt tartanak számon, ők szabadon beszélhetnek életről-halálról. És komolyan.

MN: Igaz, hogy a maestro önt kérette magához a halálos ágyán?

RB: Nem pontosan. Meglátogattam, de közvetlenül azután, amikor kapta a szívinfarktust. Jól akarta érezni magát, hát magához rendelt.

MN: Honnan a Tigris a hóban ötlete?

RB: Természetesen egy szerelmi történetből indultam ki. Mindig a szenvedéllyel kell kezdeni. Egy szikrával. Aztán ott a háború, ami a probléma, és egyben egy másfajta szenvedély. A tigrissé vált ember fenyegetése. A művész kötelessége, hogy mélyre hatoljon a kiválasztott témában, és megértse a jelenségek okait. Hogy miért van az, egy Bush, egy Napóleon, egy Caesar, egy Nagy Sándor, egy Mussolini szomjazza a háborút? Nem dokumentarista vagy akár bármilyen ideológiai szempontból. Mindenki más ezt teszi. Van azonban egy országút, ami teljesen üres: oda ritkán mennek, hogy úgy meséljenek történeteket, mint Balzac vagy Stendhal. Az emberi szenvedély nem kontrollálható, márpedig mindenfajta diktatúra erre törekszik. A hatalom mindig igyekszik elrabolni tőlünk a vitalitásunkat és a szeretetünket. De nem tudják a szerelemtől megittasult embert megfogni. Az győzedelmeskedik az elnyomás felett. Ez nem egy csókolózós love story. Mégis szerelmi történet a javából.

MN: Ez a film és Az élet szép egyaránt valós, történelmi eseményből indul ki, és próbál humort belevinni...

RB: Kijelenthetem, hogy Az élet szép hatalmas félreértés áldozata lett. Vígjátékként értelmezték, holott kőkemény tragédia. Főszereplője ugyan komikus figura, de a történet szerkezete tökéletesen megegyezik a tragédiákéval. Arisztotelészi hagyományokat követ. A tragédia szereplőit ugye a cselekedeteik határozzák meg, nem az, amit mondanak. A tragédia elején mindig megtalálható a harmónia, amit aztán felvált maga a tragikus esemény. A végén pedig mindig van tanulság, mert a főszereplők rájönnek valamilyen igazságra. Nekem mint művésznek az a kötelességem, hogy megértsem az élet egy ismeretlen régióját, anélkül, hogy elhatárolódnék tőle. Ugyanakkor nem csupán a nézők megnevettetésére utazom, sem pedig pusztán a műfaj szétforgácsolására, mint Chaplin tette A diktátorban. Én filozofikus értelemben kezelem a háborút. Nem Bushról meg bin Ládinről szövegelek, róluk eleget hallunk, ha kinyitjuk a tévét, nem kell még egy film is. A háború visszatérés a bestialitáshoz. Erről Franz Kafka jut eszembe. Az átváltozás - ez az a motívum, amivel megérthetjük modern korunkat. Albert Camus mondta, az egyetlen lehetséges válasz a háború őrülete láttán nem lehet más, mint az öngyilkosság. A film üzenete - hogy ezt a kellőképp elcsépelt és már-már vérlázító szót használjam -, hogy nincs másunk, csak az életünk. Meg az, hogy szeretünk élni. És ez többet ér minden másnál! A halál az utolsó dolog, amit kívánok az életemben - és az utolsó dolog is lesz az életemben, az biztos! Életben maradni, és imádni az életet - efölött senki más nem tud rendelkezni.

MN: Előbb holokauszt, aztán iraki háború - mi jön legközelebb?

RB: Még nem tudom. Sosem tudom! Várok egy jó ötletre. Ami humoros és gyönyörű. Ez a kettő elengedhetetlen.

MN: Könnyen együtt tud dolgozni a feleségével, filmjei női főszereplőjével, Nicole Braschival?

RB: Egy nő nekem olyan, mint egy havas hegyóriás. Meg kell védeni a napfénytől, nehogy elolvadjon rajta a hó. Idestova huszonöt éve dolgozunk együtt (1983-ban ismerkedtek meg a Tu mi turbi forgatásán - K. L.). Mi ketten, egy pár. Olyanok vagyunk, mint Mickey és Minnie a rajzfilmben. Büszke vagyok, olyan csodálatos érzés együtt lenni, az idő múlásával is egyre nagyobb öröm együvé tartozni: mert minden olyan más. Tudja, Isten utolsó teremtése a nő. Az örömkönny a nagy Genezis végén! A Biblia nagyon feminin könyv. És nagyon erotikus. Szerintem ezért olyan nagy bestseller.

 
Roberto Benigni és Nicoletta Braschi
 

 

MN: Az Oscar...

RB: ...teljesen megváltoztatta a karrieremet. Találkoztam Steven Spielberggel, aztán végigugráltam a széksorok tetején! A túlcsorduló öröm pillanata volt. Úgy éreztem magam, mint egy hatalmas görögdinnye! Ez gyönyörű! Nagy nap volt! Persze voltak az életemben hatalmasabb, érzelmesebb pillanatok, de a pályámon aligha. Aztán elkezdtek ömleni hozzám a szerepajánlatok. A világ minden tájáról, de főleg Amerikából kerestek meg azzal, hogy játsszak olasz karaktereket. Mindig ugyanazzal kerestek meg, hogy én legyek a maffiózó vagy a pizzakészítő. Vagy a maffiózó, aki pizzát süt!

MN: Hova tette?

RB: Otthon tartom. Bedugtam egy fiókba. Nincs szem előtt. Pirulnom kellene miatta, ha vendégségbe jön valaki.

MN: Nyilvánosan politizál. Be-beszól az olasz közéletbe is...

RB: Ha tévében szerepelek, mindig Berlusconin szoktam élcelődni. Õ meg reagál. Egyszer Napóleonhoz hasonlított, máskor meg Jézus Krisztushoz. Az az ember meg van húzatva.

MN: Chaplin gúnyt űzött az ilyen alakokból!

RB: Igaz, de ahhoz egy Hitler, egy Mussolini kellett, nem egy Berlusconi. Õ nem olyasvalaki, mint mondjuk az Aranypolgár főszereplője.

MN: A való életben nagyon különbözik a nyilvános alakjától?

RB: Ó, ilyen kérdéseket sosem válaszolok meg! A privát szférát meg kell védeni. Különben sem olyan érdekes, milyen vagyok valójában, vagy mit csinálok a magánéletemben.

MN: Olaszországban létezett egy Propaganda 2 (P2) nevű szabadkőműves páholy...

RB: Loach? Ken Loach?

MN: Nem Loach, hanem lodge (páholy)! Ez maffiaszerű szerveződésként működött, hatalmas botrány kerekedett belőle, vezetőjét, Licio Gellit letartóztatták. 1981-ben nyilvánosságra került a szabadkőműves páholy tagnévsora, amely sajtóbeszámolók szerint az ön nevét is tartalmazta.

RB: A P2! Igen, létezett ilyen. Emlékszem, sok miniszter és befolyásos ember volt a tagja.

MN: Ön is?

RB: Igen, emlékszem.

MN: Nem remember, hanem member (tag).

RB: Én? Dehogy...! De Berlusconi, az igen, az a tagok közé tartozott.

MN: Azt állítja, hogy ön nem?

RB: Még hogy én? Magának elment az esze?! Egy csomó tévéshow-t csináltam a P2 stiklijeiről! Túl fiatal voltam akkoriban. Siheder. Nem volt nekem hatalmam! Lehetetlenség, hogy így tag legyen az ember. Oda a befolyásosak tartoztak. Nem én!

Kriston László

Tigris a hóban

A pacifista-humanista bohóc, Roberto Benigni Az élet szép után nem hagyott fel világjobbító terveivel, háborúellenes filmjének helyszínéül pedig az amerikai bombák szaggatta Bagdadot választotta. A Tigris a hóban sok szempontból hasonlít holokausztos filmjéhez, amely szintén börleszkes jelenetekkel és szerelmi ostrommal indul, s csak a film közepén akad torkunkon a nevetés.

A kissé hosszúra nyújtott bevezetőben jön a csetlő-botló amorózó, a költészettanár Attilio (Benigni magára osztotta), aki minden éjszaka alsógatyában érkezik saját esküvőjére, ahol álmainak asszonya (szó szerint), Vittoria (a rendező feleségének, Nicoletta Braschinak mérsékelten meggyőző alakítása) verssorokban vall szerelmet neki. Álomvilágban élő hősünk nappal is kitartóan üldözi a szerelmével, míg egy viharos éjszakán sikerül is kéróra vinnie a nőt, aki viszont visszautasító.

Az Ezeregyéjszaka meséinek országa ideális helyszín az őrült szerelemhez. Ám a film - talán szerencsére - nem csupán modern Csipkerózsika-sztori, még akkor sem, ha ki- s bejárja a giccs határait. Talján Orpheuszunkat az őrült szerelem vezeti a pokolba, amely jelen esetben egy Szaddám Huszein arcképével dúsan dekorált, ám orvosi eszközökkel és gyógyszerekkel szűkösen ellátott kórház, ahol Vittoria kómában fekszik. A szenvedés sivatagában Attilio a szerelemtől megrészegültek szerencséjével veszi a kanyarokat. Alkimistával konyvasztat medicinát, épp bombázott ócskásboltból szerez oxigénpalackot, teveháton érkezik a várostól tisztes távolságban állomásozó Vöröskereszthez, majd antibiotikumokkal felpakolva rozzant motoron teper vissza a bagdadi kórházba, ahol Allahhoz intézi a Miatyánk szavait. Egyszóval emberfeletti áldozatot mutat be a szerelem oltárán.

Benigni tudja jól, hogy a háború borzalmainak érzékeltetéséhez nem feltétlenül kell sokkolni a mozinézőt keménykedő politikai drámával, és arra sincs szüksége, hogy haldokló embereket mutogasson dokumentarista stílusban. Mindössze két cimboránk van: a muszlim Fuad és a keresztény Attilio Szaddám Huszein lefejezett szobra alatt, a diktátor fején csücsülve bámulják Bagdad csillagos egét. Felvillanó vörös fények: a várost éppen bombázzák, s ők az arab költészetről és a bibliai Bábel tornyáról csevegnek.

Az ilyesmire fogékonyak vigyenek magukkal százas papírzsebkendőt, hasznos lehet - könnyesre röhöghetik és/vagy sírhatják magukat.

Bánky Bea

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.