Magyar nő állítja, van egy tízéves gyereke Neymartól

  • narancs.hu
  • 2024. január 31.

Sport

A focista ellen apasági pert is indított Gáspár Gabriella.

Apasági per indított Neymar ellen egy Gáspár Gabriella nevű, Budapesten élő egykori modell – szúrta ki a 444.hu a brazil sajtóban. A kereset szerint a most tízéves Jármin Zoé apja a brazil focista, aki egy 2013-as Bolíviában játszott meccs után ejtette teherbe a nőt. A történetben annyi biztosan stimmel, hogy Neymar játszott brazil színekben Bolíviában, két gólt is lőtt a meccsen.

A nő apasági DNS-teszt elvégzését szeretné elérni a bíróságon.

Gáspár ügyvédje szerint a nő több csatornán is próbált kapcsoaltba lépni a focistával, még a rokonainak is küldött üzeneteket, de választ nem kapott.  Az ügyvéd szerint Gabriella nincs olyan anyagi helyzetben, hogy egyedül fel tudja nevelni a kislányát, ezért havi 30 ezer euróra (nagyjából 11,5 millió forintra) tart igényt, ezen felül kéri az elmúlt tíz év gyerekkel kapcsolatos költség megtérítését is.

A jelenleg Szaúd-Arábiában focizó (vagyis sérülése miatt igazából nem nagyon focizó, de nagyon sokat kereső) Neymarnak két gyereke van, a 12 éves Davi Lucca és a három hónapos Mavvie.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.