„Te vagy az első nő, aki mellett meg tudom érteni magam” – magyarázza a férfi a nőnek a visszhangos teremben. A nő azzal felel, hogy a férfi már megint, mint mindig, csak magáról beszél. Elhangzik a „szeretlek”, amire azzal válaszol a nő, hogy ő nem a férfi anyja, sőt, nem is a nagyanyja. Nem kér a múltjából, nem érdekli, hogyan tud a srác megbocsátani „azoknak a parasztoknak”, a felmenőinek, nem akar tudni a telepről, és jobb is lenne, ha visszamenne oda.
Fontos, hogy mindez nem egyszerre szakad ki a nőből, hanem mondatról mondatra születik meg, fokozódó indulattal. Léner András rendező elmagyarázza, ezt hogyan érti, és azt is, hiába, hogy a srác itt kiteszi a lelkét, nyilván élete történetét mondja, arra nyilvánvalóan nem figyelt, hogy a másik jól érezte-e magát ebben a kapcsolatban. A nő ebből ki akar lépni, ki is kell lépnie.
Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényének drámaváltozatával tanulják tizenöt-tizenhat éves diákok fiatal felnőttek lelki vívódását, ez sajátos atmoszférát ad a párbeszédnek. A kívülálló, aki beül a próbára, attól is megszeppen, hogy az emlegetett „parasztok” némán figyelnek körben: Koszta József fényes-árnyékos festményeiről. Léner sokszor megállítja a párbeszédet, halkan magyaráz, megkérdezi, világos-e, amit mond. Virág, aki a nőt alakítja, szívbaj nélkül megmondja a rendezőnek, ha nem világos valami az instrukcióban. Ha nem szólna, úgyis kiderülne a következő másodpercben, hogy nem értette.
A Mellettem elférsz című regény 2011-ben jelent meg, és azonnal kiderült róla, hogy hamarabb megérinti azokat az olvasókat, akik vidékről költöztek Budapestre.
„A vidéki Magyarország kilátástalanságának ismerős toposzait használja” – így szólt egy kritikai észrevétel – „méghozzá „gátlástalanul”. Ez a szempont egzotikus díszletnek látta azt, ami másoknak ismerős környezet. A szerző ott volt a nyilvános vitán, ahol az idézett vélemény elhangzott. Grecsó Krisztián a Délmagyarországnak adott interjúban utóbb azt mondta erről, hogy a vidéki Magyarországot a viszonyaival együtt tényleg el lehet képzelni egzotikumok földjének, rezervátumnak vagy képnek egy sima felületről, de nem az. Amíg nem lakott Budapesten, ő is egységesnek, egyformának képzelte el a fővárost, „az ugyanúgy marhaság volt”. Hozzá hasonlóan nagyon sok fiatalnak ez az útja. A regény többek között arról szól, milyen kölcsönhatás játszódik le ilyenkor, milyen lehet az eltávolodás – és aztán az, amikor az ember ráébred, az új környezetben is ugyanúgy oldja meg vagy söpri a szőnyeg alá a gondjait, ahogyan az a családban régebben megszokott volt. „A megértés után a legfontosabb felnőtt gesztus szerintem a megbocsátás: megbocsátani például valakinek a családban, aki nem vigyázott magára, akire sokáig haragudtál, mert elkártyázta az életét. Megérteni, miért történt így, gyengeségével együtt is elfogadni, szeretni” – nyilatkozta Grecsó.
A regényből 2014-ben írt drámát Léner András kérésére. A Vámos László-díjas színházrendező először Bécsben állította színpadra a darabot, majd Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban.
A szentesi, Koszta-termi előadás a Koszta József Múzeum igazgatójának, Irsai Farkas Lászlónak az ötlete volt, „művészettudományi és oktatási kísérletnek” nevezi a leírásban. Azt gondolta, ez jó program, és támogathatja is a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán folyó oktatást.
A kilenc elsőéves szentesi gimnazista önként jelentkezett, erre az időre elengedték őket az iskolából. A rendezővel közös munkájuk március 8-án, vasárnap kezdődött, a próbák naponta reggel nyolc és délután öt között zajlanak egy héten át. A premier március 13-án, pénteken 19 órakor kezdődik a múzeum Koszta-termében, az előadás ingyenes.
„Irsai Farkas Lászlót ötlete inspiráló, csak rajtunk múlik, milyen lesz az eredmény” – mondta a Narancsnak Léner András. – „Az igazgató felvette a kapcsolatot a gimnáziummal, ismerik a közös munkánkat Krisztiánnal, aki szegvári, Szenteshez is kötődik. Ez a darab egy fiatalember útkeresését mutatja meg, a felnőtté válás, a férfivá érés példázata, odüsszeia a család múltjában. Ennek a műnek egy felvonásnyi részét, hat jelenetet állítunk színpadra, és a diákok választottak mellé prózát és verset is Grecsótól.”
Ez, a tanítás és rendezés egyszerre Léner András számára természetes. Miután elvégezte a főiskolát és a Madách Színházba szerződött, Huszti Péter kérésére visszament tanítani, és ebben volt része a színművészeti egyetemen, a táncművészetin és a zeneakadémián, most a Károli Gáspár egyetemen. Budapesten egy színházi projektben az Eötvös József Gimnázium diákjaival is dolgozik.
A szentesi diákok olyan idősek, mint a fia. Amivel most találkoznak, valójában egyetemi tanagyag, és csöppet sincsenek megilletődve. Ahogy látja, érzékenyen reagálnak, és motiváltak, a napi nyolc óra próbát is jól bírják.
„Én javasoltam, hogy ez így legyen, Kaposváron hasonló workshopokkal szintén színpadra állítottunk egy hét alatt egy darabot – mondta Léner –, ez olyan, mint amikor a serpák elindulnak, hogy három nap alatt lehozzák a csúcsról azokat, akik egy hónapon át mentek fölfelé. Ilyen tempó mellett nincs idő arra, hogy az ember elkezdjen szorongani, félni. Nagyobb a felelősség, és nagyon kell vigyázni egymásra, de itt is megvan a munka szépsége, csak máshogyan, mint amikor három hétig dolgozunk.”
