- banza -

  • - banza -

- banza - cikkei

könyv - ELMORE LEONARD: STICK

  • - banza -
Ernest Stickley a becsületes neve (de mindenki Sticknek becézi), persze ő maga nem becsületes, noha annak látszik, sőt miután letöltötte hétéves büntetését, minden erejével azon van, hogy ne csak úgy tűnjék, de valóban az is legyen. Ám ez nem sikerül.

könyv - PHILIP MATYSZAK: ANTIK RÓMA - NAPI ÖT DENARIUSBÓL

  • - banza -
Róma sosem lesz out, olyanynyira, hogy nemrég az amerikai Steven Saylor (lásd vele készült interjúnkat: MaNcs, 2007. június 14.) Gordianus nevű ókori magándekása révén egyenesen arra vállalkozott, hogy mintegy utólag teremtse meg az urbsban az antik bűnregény világát.

Könyv - Svédasztal - Klas Östergren: Dzsentlmenek

  • - banza -
Nem sokat tudunk a hazájában (és immár külföldön is) erősen ünnepelt svéd szerzőről - ez az első könyve magyarul. Vagyis bevezetőnek nem árt néhány adat. Klas Östergren 1955-ben született Stockholmban, eleinte forgatókönyveket, kissé epigon prózát írt, aztán 1980-ban kiadta a Dzsentlmenek című regényét, és másnap arra ébredt, hogy híres lett. Esszé- és prózakötetek, drámafordítások, forgatókönyvek után a sikerkönyv 2005-ben publikált folytatásával, a Gengszterek című regénnyel ismét a középpontba került - utóbbi hamarosan állítólag magyarul is olvasható.

könyv - LAWRENCE BLOCK: A BETÖRÕ, AKI BOGARTNAK KÉPZELTE MAGÁT

  • - banza -
Eleinte minden úgy alakul, ahogy Block méltán csodált Bernie Rhodenbarr-sorozatában szokás: a betörők csendes antikváriussá visszavedlett Mozartját egy számára addig ismeretlen valaki megbízza egy behatolással; tiszta munka, csupán egy dossziét kell elhozni jeles honorárium ellenében. De aztán ismét gyilkosság történik, és Bernie-nek - hogy mentse a bőrét, no meg hogy kifizesse a korrupt rendőrök közt legkiválóbb Ray Kirschmannt - magándetektívnek felcsapva kell bebizonyítania ártatlanságát, közben amúgy en passant leleplezve a valódi bűnösöket.

könyv - OLIVER BOTTINI: GYILKOSOK NYARA

  • - banza -
című bűnregénye folytatja a félfrancia-félnémet rendőrnő, a "prodromális fázisban lévő gamma-alkoholista" Louise Boni rémálmainak bemutatását. A helyszín ezúttal is a látszólag kedélyes Freiburg, ám ezúttal nem zen buddhisták, hanem terroristák, szerbek és horvátok, pakisztániak, amerikaiak állnak a középpontban.

Harry Kemelman: A rabbi hétfőn elutazott

  • - banza -
David Small, a kisvárosi korántsem csoda-, hanem konzervatív rabbi újabb kalandja majdnem a korábban megismert sémát követi: a Boston környéki Barnard's Crossing nevű kisváros zsidó hitközségében támadt súlyos, majdnem szakadással fenyegető konfliktus megoldása egybeesik a gyilkosság elkövetőjének leleplezésével. Kemelman ezúttal nagyobb dimenziókat adott a cselekménynek, a mikrokozmoszból kilökte rabbiját a nagyvilágba, elrepítette egyenesen Izraelbe, azon belül is Jeruzsálem ősi városába.

folyóirat - MÛÚT 200808

  • - banza -
A miskolci kiadású (főszerkesztő Zemlényi Attila) "irodalmi, művészeti és kritikai" folyóirat tetején az 53. évfolyam áll, de zárójelben ott a lényeg: Új folyam.

Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja (könyv)

  • - banza -
Nem sokat hallunk mostanában az olaszokról. Nálunk egyedül talán a furfangos Eco hajtja a lovakat, de ki olvas ma már Moraviát, Buzzatit? És mintha Italo Calvino mesés posztmodernsége is elavulóban lenne.

Dorothy Uhnak: A nyomozás (könyv)

  • - banza -
című regénye amolyan békebeli krimi, 1977-ben íródott. Ami azt jelenti, hogy nincsenek benne gyermekkorukban az apjuk-anyjuk-bátyjuk vagy a reggeli tejesember által súlyosan abúzált, három hímvesszővel és négy mellel született, sérelmeiket láncfűrésszel és fürge szikével, valamint egypár házi sütetű ideológiával orvosolni próbáló aberrált sorozatgyilkosok, nincsenek benne a lehelet (vagy a fülzsír) alapján bárkit azonosítani képes, a lépcsőházi gondolatokat is feltáró kristályfolyadékos számítógépek, és a politikai korrektség sem megy az elviselhetetlenségig, mint a minap Dallasban, ahol egy fehér hasonlat miatt ("úgy működik ez a hivatal, akár egy fekete lyuk"), a kijelentés gazdáját élénk bírói közreműködéssel pénzbírságra vagy minimum bocsánatkérésre perli két fekete rendőr - vö.

Oliver Bottini Gyilkosság a Zen jegyében (könyv)

  • - banza -
Oliver Bottini Gyilkosság a Zen jegyében című krimije hamisítatlan bűnregény, vagyis művészi erőben, az ábrázolás plaszticitásában, a műgondban, a környezetrajzban, a nyelvi megformáltságban messze meghaladja egy átlagos bűnügyi sztori szellemi határait.

Harry Kemelman: A rabbi vasárnap otthon maradt (könyv)

  • - banza -
Harry Kemelman: A rabbi vasárnap otthon maradt David Small, a kisvárosi korántsem csoda-, hanem reformrabbi újabb kalandja a korábban megismert sémát követi: a Barnard's Crossing nevű jenki kisváros zsidó hitközségében támadt súlyos, majdnem a szakadással fenyegető konfliktus megoldása egybeesik a gyilkosság elkövetőjének leleplezésével. Persze mindkét probléma szálait Small tartja a kezében, szelíd mélabúval, rezignált iróniával.

Kövess minket: