- kyt -

A címbeli angol szókapcsolat (staging a revolution) már a hatvanas évek ellenkultúrájában felbukkant radikális színjátszói imperativusként, de annak az ellenkultúrának nem kellett szembenéznie mondjuk az utolsó európai diktatúra sötét önkényével. A mai Belaruszban valamivel nehezebb helyzetben vannak, akiknek elegük van. Róluk, pontosabban egy szűk körről, a keresetlen egyszerűséggel Szabad Színháznak nevezett csoportról szól ez a filmriport.

A Perzsa-öbölben, a szaúdi part mentén elhelyezkedő szigetország lakossága is bekapcsolódott az "arab tavasz" tüntetéssorozatába, de néhány hét elteltével - a környező államok haderejére is támaszkodva - az alkotmányosnak mondott monarchia elfojtotta a megmozdulásokat. Tüntetések azóta is vannak, miután a februári-márciusi összecsapásokban több mint harmincan meghaltak, az akciók számos résztvevőjét bebörtönözték, megkínozták, szeptember végén pedig megszülettek az első, többnyire igen szigorú ítéletek is a csoportos perekben. Ez újabb tiltakozásokhoz vezetett, és ha a feszültség jórészt a felszín alá szorult is, a helyzet semmiképpen sem minősíthető rendezettnek. A fővárost, Manamát körülvevő síita települések lakói újra és újra megindulnak a központ felé, a rendőrök pedig a változó hevességű összecsapások során az útjukat állják.

Cimbalomtrió címen is futott ez az izgalmasan szép zenei esemény, bár a darabok többségét váltakozó felállásban, duóban adta elő a három kiváló cimbalomművész. Balogh Kálmánt főként a világzene elmosódó szélű területéről ismerhettük eddig, Farkas Rózsa leginkább a komolyzenei koncerttermekben otthonos, Lukács Miklósról pedig egy sor dzsesszegyüttes jut az eszünkbe, amelyekben fellépett és fellép, kezdve mindjárt a saját nevén futó nagyszerű kvintettel.

fellépése csendes klubkoncertnek ígérkezett a középre helyezett hangszerekkel és körben, játszi esetlegességgel, véletlenül sem sorokban elrendezett székekkel. A várakozás nem telt unalmasan: a számos citeraféleség, a különféle méretű csengettyűk tömege már-már túlzsúfolt hangkavalkádot, zavarba ejtő csengést-bongást sejtetett. Mindazonáltal nagy meglepetést keltett volna, ha valóban efféle zenét hallunk, hiszen Szelevényi dzsesszfelfogása nem éppen az ellágyult könnyedség felé hajlik.

Először is van egy lassan tízéves múzeumközi együttműködési program (a Néprajzi Múzeum szervezésében), a MaDok projekt, amely a kortárs tárgyi világ megőrzését, dokumentálását célozza. Van továbbá egy lakókocsi, múzeumokhoz vontatják, hogy megmutassák a látogatóknak: 1.

- vagyis Megcsípett a bolha, mégpedig egy kisebb magyarországi roma népcsoport, a beások nyelvén, akik egy archaikus román dialektust beszélnek, miközben jelentős részük a Dél-Dunántúlon él. Szűkös, bár figyelemre méltó előzmények (vö.

Az elmúlt évek során több ízben leírtuk már a mali illetőségű, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar keletkezéstörténetét - fegyveres felkelés, líbiai menekülttábor stb. -, hiszen a kétezres években felléptek a Szigeten és a MűPában is.

A beálláskor még nagyon úgy nézett ki, hogy igencsak kisszámú, a kánikulában teljesen elpilledt közönségnek játszik majd a zenekar, de aztán odakint, az óbudai főtéren véget ért a dzsesszkoncert, és a középkorú közönség átsétált, betöltve a kerthelyiséget. Közben volt idő visszarettenni az akciós viszkis málna vagy málnás viszki ijesztőnek látszó ajánlatától, másrészt megtudhattuk, mit takar a hely elég hülyén hangzó elnevezése.

Ha már nem lehet egy lemezt írásban ilyen-olyan cuppogásokkal, dünnyögésekkel és más hangutánzó szavakkal meggyőzően bemutatni, ami pedig ebben az esetben - hümm, naná, hohó, ej, ccc - különösképpen helyénvaló volna, hiszen valami efféle maga a hanganyag is, jobb híján összevetésekre fanyalodik az ember. Például a Zap Mama: igen, a korai, kilencvenes évek eleji Zap Mama, az afrikai-belga együttes a capella korszaka jutott az eszembe, bele is hallgattam, és az a helyzet, hogy jobban tetszik a (nem is annyira) új Kiss Erzsi-féle formáció programja.

Kerekes székhez kötött hajléktalan utcazenészek Afrika egyik legrémesebb országából - rossz biztos nem lesz, csak éppen félni lehet, hogy egy ilyen töményen együttérzést parancsoló előadásba nehezen fér bele az őszinte, erőltetésmentes nézőtéri önfeledtség. Ráadásul a MűPa nagyobbik koncertterme, a Bartókról elnevezett nem annyira ésszerű, mint inkább megtisztelő választásnak tűnt: túl levegős lesz ahhoz, hogy belesodródhassunk bárki-bármi bűvkörébe.

Nem is tudom, volt-e már egyszerre, együtt Budapesten ennyi nagysága a szabad, improvizatív, avantgárd zenének. Brötzmann eddig kisebb formációkkal járt itt.

Nem volt szép dolog Asbóth János egykori honvéd tábornoktól, hogy a bécsi titkosrendőrség besúgójaként felnyomta az Almásy-Nedeczky-összeesküvést, melynek vezetőit várfogsággal sújtották, mint ahogy az 1848. március 15-én még a Nemzeti dalt szavaló Egressy Gábortól is zokon vehetjük, hogy az emigráns Kossuth környezetében besúgóként tevékenykedett.