A zenekar utolsó lemezének, a tavaly õsszel megjelent Ugatónak a hangzását eléggé meghatározta a fúvós vendégzenészek jelenléte, most viszont csak az öttagú alap-zenekar lépett fel, de nem volt semmi hiányérzetünk, így is kiválóan mûködtek a számok, és miközben a lendület szinte rögtön magával húzta a közönséget, jó volt figyelni a kidolgozottságra, a rengeteg apró zenei ötletre, a pontos váltásokra is. Igazából elképzelni sem tudom, milyen lehet az, amikor Kiss Erzsi nincs formában, de ez biztosan nem az az eset volt. Erõvel, élettel töltötte meg stílusvédjegynek tekinthetõ halandzsanyelvét, úgyhogy el lehetett hinni, hogy konkrét tartalmakat rejtenek a szövegek, és akár meg is érthetnénk õket, ha nagyon akarnánk. De olyan nagyon nem akartuk, sokkal szórakoztatóbb volt figyelni a zenészeket, például azt, ahogy a (kitûnõ) gitáros, Bujdosó János alámerül az effektek, torzítások kalandos, a zenét elvont, hol éteri, hol brutálisan kegyetlen szélsõségek felé mozdító világában. Jó volt, ahogy Szandtner Anna ellenpontozott, hogy Vajdovich Árpád sokat bõgõzött, Németh Csaba meg minimáldobolt.
Ahogy az említett lemezen, színes volt a kínálat, megszólalt minden a reggae-tõl a slágeres popon át a balkáni pörgésig, és amikor az énekesnõ bejelentette, hogy most pedig funky lesz, a közönség késlekedés nélkül pozíciót foglalt a tánctéren.
Kobuci kert, július 9.
*****
