koncert -Tinariwen

  • - kyt -
  • 2011. augusztus 4.

Zene

Az elmúlt évek során több ízben leírtuk már a mali illetőségű, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar keletkezéstörténetét - fegyveres felkelés, líbiai menekülttábor stb. -, hiszen a kétezres években felléptek a Szigeten és a MűPában is.
Az elmúlt évek során több ízben leírtuk már a mali illetõségû, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar keletkezéstörténetét - fegyveres felkelés, líbiai menekülttábor stb. -, hiszen a kétezres években felléptek a Szigeten és a MûPában is. Az éjszakai tinédzserjátszótérként ismert Zöld Pardonban ezúttal a törzsközönségnél egy-két generációval idõsebb hallgatóság gyûlt össze a koncertjükre, és nem érhette szó a helyszínt sem méretében - elég jól megtöltöttük a nézõteret -, sem hangulatában.

Változatlanul a tõlük megszokott és a "mali bluesnál" nyersebb, súlyosabb repetitív "sivatagi bluest" játszották, amelynek persze nem sok köze van a blueshoz, legalábbis ami a dallamvilágot illeti, hiszen az nem a blues-, hanem a pentaton skálára épül (plusz a díszítések). Mivel a zenészek - egy kivétellel - az arcuk nagy részét elfedõ, a széltõl és homoktól védõ hagyományos tuareg sivatagi ruházatukban léptek fel, nem világos, változott-e a felállás az évek során. A korábbi fellépéseken jelen lévõ vokalista nõk viszont ezúttal (vagy netán végérvényesen?) távol maradtak, ami lehet, hogy szegényebbé tette a hangzást, ugyanakkor azonban még jobban kiemelte a zene sötét tónusú, komor, de távolról sem szomorú, inkább a végtelenség érzetét keltõ szikár lüktetését.

A koncert elején az akusztikus gitáros állt az elõtérben, aki vagy új tagja a zenekarnak, vagy az évek során megtanult néhány szót angolul és franciául, mindenesetre átvette a hülye szokást, hogy meg kell kérdezni, all right vagyunk-e, ill. ca va-e, de nem vitte túlzásba, késõbb pedig olykor módosított a zene megszokott színvilágán. A fedetlen fejû, szigorú fellépésû elektromos gitáros a hagyományos, rezzenetlen Tinariwen-attitûdöt képviselte, és hamarosan eljutottunk egyfajta levegõs, heroikus révületbe, amelyet csak fokozott egy-egy éles, rövid, fegyelmezett és pontos gitárszóló. Nagyszerû koncert volt, és még a rossz idõ is szünetelt.

Zöld Pardon, július 27.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.