Szûkös, bár figyelemre méltó elõzmények (vö. Kalyi Jag) után a rendszerváltás körül jelentek meg nagyobb számban azok az együttesek, amelyek a szélesebb nyilvánosság elé tárták a fõleg oláhcigányok és az említett beások által õrzött és ébren tartott cigány népzenei hagyományt. Ezt a zenei világot viszonylagos ismeretlensége, újdonsága mellett egyrészt a fájdalmas tisztasága, másrészt feszült lendülete tette népszerûvé a határokon kívül is. Aztán teltek az évek, és mintha a balkáni rezes-fúvós cigányzene iránti nemzetközi lelkesedés vagy egyszerûen csak az új világzenei események tömege mintha háttérbe szorította volna ezt a halkabb, bár semmivel sem kevésbé dinamikus muzsikát, és egy ideje már nem jelentkeznek új zenekarok, a régiek közül egyesek megszûnnek, másokról alig hallani.
A Kanizsa Csillagai 1993-ban alakult, volt hát idejük finomítani a hangzáson, csiszolni a szerkezeteken, úgyhogy a zenéjük szinte már klasszicizálódott. Ez a lemezük már tavaly megjelent, de mint mondják, nem találják a módját a terjesztésének, Budapesten ritkán járnak - habár épp az idei Szigeten felléptek a Roma Sátorban. Lenyûgözõ volt a mûsoruk: semmi sallang, semmi kikacsintás, virtuózkodás, csak egyszerû, nemes elegancia, feszült sodrás, fénylõ tisztaság. És ilyen - szívszorítóan szép - a lemezük is.
Magánkiadás, 2010, 2200 Ft zolcsillag [at] freemail [dot] hu
*****
