- minek -

Jamie Welch (alias Seams) az angliai Hampshire szülötte, de már jó ideje Berlinben készíti zenéit - ha úgy tetszik, két világ határán dolgozik, és egyszerre két markáns hagyományból építkezik. 2010 és 2012 között két remek, utóbb egyben is kiadott EP-t (Tourist/Sleeper) is készített - a rajtuk található lassú-középtempós, megfontoltan lüktető és kellően melodikus (glitch hop- és szintiwave-hatásoktól sem mentes) szerzemények úgy építkeztek (sokszor alaposan összevagdalt hangmintákból), hogy egy pillanatig sem váltak rideggé.

Az első generációs orosz zsidó bevándorlóként még gyermekkorában New Yorkba került Daniel Lopatin egyike a legelmélyültebben dolgozó hangszobrászoknak - az évek során rendre új zenei eszköztárral dolgozott, miközben tudatosan tágította a munkáival teremtett és bejárt világok határait.

A Pajor Tamás vezette Amen jubileumi koncertje a Hit Csarnokban sokak számára korántsem csak popzenei esemény volt – pedig pusztán annak sem lett volna utolsó.

Anna Calvi tipikus későn érő tehetség - ennek azonban megvan az az előnye is, hogy rögvest dalszerzői, előadói és hangszeres zenészi tudásának birtokában, úgyszólván teljes fegyverzetben léphetett a nagyközönség elé.

A berlini Bryan Muller mindössze 20 éves - érdemes eszünkbe vésni, mielőtt meghallgatnánk meglepően érett és stílusos debütálását. Indíttatására jellemző, hogy Alex Ridha, alias Boys Noize hasonnevű kiadójánál talált otthonra, ám mostanában készült zenéiből már senki sem hallaná ki a koppanós elektrót - ahogy a kiadó újabb keletű kiadványai maguk is örvendetes sokszínűségről árulkodnak.

Napjaink elektronikus tánczenéiben határozott tendencia a frissebb, de a retróval rendre kacérkodó műfaji innovációk és a kilencvenes évek (az e-muzsikák aranykora) zenéinek kreatív szembesítése.

Mindig van némi kockázat abban, ha egy este túl sok a fellépő. A közönség szempontjából zavaró lehet, ha erősen szóródnak az előadók műfaj (és néha színvonal) tekintetében - s kérdéses az is, hogy a produkciók ki tudják-e magukat futni a rendelkezésre álló, néha szűkre szabott idő alatt.

Visszatérő vendég, mégsem bírja belopni magát úgy igazán a magyar közönség szívébe - az Emika-jelenség jól mutatja, melyek a korlátai egy papíron (na jó: CD-n/vinilen) viszonylag jól működő produkciónak.

Kevés olyan tudatos, koncepciózus, a zenekészítést valóban sokdimenziós intellektuális alkotómunkaként értelmező alkotót tudnánk megnevezni, mint a Los Angelesben élő szerző/énekes/mindenen játszó Julia Holtert.

Sascha Ring (alias Apparat), továbbá a Modeselektor duó (Gernot Bronsert, Sebastian Szary) közös, berlini projektje, a Moderat időszakos produkció, négy év után összerakott második albumuk pedig arról tanúskodik, hogy ezúttal is sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a popérzékenység és a nagyjából friss elektronikus tánczenei trendek között.

Csak elismeréssel adózhatunk a Letherette-duó birkatürelmének: a wolverhamptoni Richard Roberts és Andy Harber hétévnyi közös munka után szánta el magát arra, hogy (még 2010-ben) kiadja első, nyolcszámos vinil EP-jét.

Volt, hogy nyíltan tartottak tőle, előfordult a vágy tárgyaként, de a rendőr mindig titokzatos figura maradt a magyar popkultúrában.