Lemez

Seams: Quarters

  • - minek -
  • 2014. február 9.

Zene

Jamie Welch (alias Seams) az angliai Hampshire szülötte, de már jó ideje Berlinben készíti zenéit - ha úgy tetszik, két világ határán dolgozik, és egyszerre két markáns hagyományból építkezik. 2010 és 2012 között két remek, utóbb egyben is kiadott EP-t (Tourist/Sleeper) is készített - a rajtuk található lassú-középtempós, megfontoltan lüktető és kellően melodikus (glitch hop- és szintiwave-hatásoktól sem mentes) szerzemények úgy építkeztek (sokszor alaposan összevagdalt hangmintákból), hogy egy pillanatig sem váltak rideggé.

Ősszel megjelent első albuma, a Quarters anyagát Welch négy különböző berlini helyszínen rögzítette - ez azonban egy cseppet sem teszi kevésbé koherenssé: finom ívben felépített, le- és felszállós részekkel teli utazás vár a befogadóra. Az előítéleteink természetesen ezúttal sem csalnak: egy Berlinben készült album nem nélkülözheti a város stílusosan gépies, léhán kopogós ritmusainak jelenlétét - Welch a maga határozottan minimalista, mégis melodikus módján önfeledten használja a techno és a house eszközeit és motívumkincsét. Voltaképpen elektronikus tánczenéket készít, mégsem egyszerű őket valamiféle talpalávalónak hallani - habár akad olyan darab is a sorban (például a Rilo), melyet minden további nélkül el tudunk képzelni hajnali partizáróként. A gépi dallamtöredékekkel, szintihangokkal humanizált, ám eredendően precíz mérnöki konstrukcióknak ható szerzemények túl sok beleélést nem engednek - marad a gépies futurizmus hűvös eleganciája és a megnyugtatóan metronomikus kattogás.

Full Time Hobby/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.